Bali: Kecak tánc

2015.02.21. 16:58

Talán nem én vagyok az egyetlen, aki látta a "Világok arca: Baraka" című dokumentumfilmet. Azt nem mondom, hogy óriási hatással volt rám, de a csodálatos tájak, a képi megjelenítések és a mozi hangulata valóban megfogott. Aki esetleg kihagyta és többé-kevésbé hajlik a művész- természet- és úti filmek felé az mindenképp szánjon rá 96 percet.

Részlet a "Baraka" című filmből

A film annak apropóján került említésre, hogy van benne egy rész, mikor is bennszülött férfiak a dzsungel közepén, régi romok közt valamiféle rituálét, ősi szertartást hajtanak végre. Egy kört alkotva furcsa, vicces hangokat hallatnak, miközben kezükkel kalimpálnak és egy furcsa válasz-felelek játékot játszanak. Az embernek önkéntelenül is az a benyomása támad mintha valamilyen bálványimádat szemtanúja lenne a képernyőn keresztül. Én nem is tudtam hova tenni ezeket a képkockákat, mígnem Balin teljesen véletlenül bele nem futottam ugyanebbe az előadásba.

Mikor ott jártunk, helyi idegenvezetőnk, Roman elkalauzolt minket az Uluwatu templomhoz, ahol csodálatos kilátás mellett egy helyi show is várt minket. Kicsit bosszankodtam, hogy felvigyázónk a belépő és a kötelező sarong (derékra kötött díszes kendő) mellett még ennek az árát is kifizettette velünk, különösen, hogy egy fél órával korábban állítottak meg és bírságoltak meg minket a korrupt balinéz rendőrök. Azonban nem akartam sem a lányok kedvét elvenni, sem Romannal szemben udvariatlan lenni, így hagytam magam rábeszélni az előadásra. Kezünkbe nyomtak egy-egy lapot, amelyen, angol nyelven a darab története volt legépelve, majd elvezettek minket egy római amfiteátrumra emlékeztető nyitott színházhoz, ahol már sok hozzánk hasonló turista várakozott. Az ülőhelyekről a panoráma nagyon pazar volt, csodálatos kilátás nyílt az óceánra és gyönyörködhettünk a lebukó vöröses nap látványában.

01_kilatas.jpg

A színpad balra fent

A porond közepén már kezdtek helyet foglalni a félmeztelen sarongos színészek, így gyorsan átfutottam a lapot, hogy megtudjam, miről is fog szólni az előadás. Mivel Balit nagyrészt hinduk lakják és a szomszédos Uluwatu is hindu templom, nem meglepően a hindu mitológiából szándékoztak egy darabot előadni. A döbbenet csak akkor ért, mikor a közönség elhalkult és a sarongos férfiak elkezdték a Barakából már jól ismert furcsa kántálást. Én ekkor tudtam meg, hogy amit a filmben láttam az nem más, mint a „kecak dance”, amely a balinéz kultúra egyik meghatározó része.

Az előadás az ősi indiai eposzból a Ramayana-ból mutat be egy részt, pontosabban a majomisten Hanuman bátor cselekedetét, mellyel segített Sita, Rama szerelmének megmentésében.

A sztori ott kezdődik, hogy Rama herceg, az Ayodya királyság trónörököse és az ő felesége Sita önkéntes száműzetésbe kényszerül, mikor apját Dasarata királyt a mostohaanyja befolyása alá keríti és meggyőzi arról, hogy ne Ramat, hanem saját fiát Bharatát tegye meg utódjául. Rama és Sita Rama testvérének, Lakmananak kíséretében sokat vándorolnak, és útjuk során elérkeznek Dandaka erdejébe, amit azonban gonosz lények, démonok laknak. A triót megfigyeli a démonok (rakshasák) királya, Rahwana, akit megfog a gyönyörű Sita szépsége.

02_szinre_lep_rama_es_sita.jpg

 Rama és Sita színre lép

Rahwana megbízza szolgáját Marica-t, hogy válassza el a többiektől a hercegnőt, hogy így el tudja rabolni. Marica aranyszarvassá változik és elszalad az erdőben Rama-ék előtt. Sitát annyira elbűvöli a gyönyörű állat, hogy megkéri Rama-t, menjen és fogja el neki. Rama mielőtt elindulna a szarvas után, megbízza öccsét, hogy vigyázzon Sita épségére.

04_aranyszarvas.jpg

Rama az aranyszarvasra vadászik

Azonban hirtelen hangos kiáltástól visszhangzik az erdő és Sita azt hiszi, hogy Rama bajba került. Ráveszi Laksamana-t, hogy menjen Rama után, aki már csak akkor enged Sita unszolásának, mikor az gyávasággal vádolja. Vonakodva bár, de indul testvére után az erdőbe. Előtte azonban Sita köré egy védelmet nyújtó varázskört rajzol és a nő lelkére köti, hogy semmilyen körülmények közt ne lépjen ki belőle.

Sita egyedül marad az erdőben, könnyű prédaként Rahwana számára. A démon egy öreg és éhes szerzetesnek álcázza magát és megjelenik Sita előtt, akihez segítségért kezd könyörögni. A nőt sikerül becsapni és mikor Sita kilép a körből, hogy egy kevés élelmet adjon a koldusnak, Rahwana megragadja és elrángatja őt a távoli Alengka szigeten lévő palotájába. Itt Rahwana mindent elkövet, hogy Sita-t elbűvölje, azonban a lány sehogy sem enged a csábításnak.

Rahwana megkörnyékezi Sita-t

Mindez alatt Rama és Laksamana az erdőben bolyongva keresik Sita-t és az erdő vadjait kérdezik, hogy látták-e a szépséges lányt. Sugriwa a majmok királya elmondja Rama-éknak, hogy tudja, merre tartja fogva a félelmetes démonkirály Sitát. Megbízzák Hanumánt, a hatalmas majmot, hogy győződjön meg a királylány épségéről. Hanumán örömmel segít és egyetlen óriási ugrással Alengka szigetén terem.

Rama egy gyűrűt küld Hanumannal

Alengka palotájában, Sita épp kiönti lelkét Rahwana unokahugának, Trijata-nak, mikor megjelenik Hanuman. A majom elmondja, hogy ő Rama követe és bizonyíték gyanánt megmutatja a férfi gyűrűjét. Sita egy hajtűt ad Hanumannak és visszaküldi Ramahoz, kérve arra, hogy jöjjenek és szabadítsák ki.

Rama megjelenik az alengkai palotában

Rama nagyon megharagszik Rahwana-ra, de mivel nem akar konfliktust a démonkirállyal, visszaküldi Hanuman-t egy üzenettel, melyben kegyelmet ígér Rahwana-nak, ha az éppségben elengedi Sita-t. Rahwana azonban elfogatja a hírvivő Hanomant. Szolgálói megkötözik, és egy máglyát raknak, hogy kivégezzék. Hanumannak egy mágikus varázsporral sikerül kiszabadulnia a biztos halálból és szembeszáll a két szolgálóval. Legyőzi őket, azonban a farka lángra kap, amivel véletlenül felgyújtja a palotát és Alengka szigetét, amely szépsége korábban elbűvölte őt.

Hanumant elfogják, de megmenekűl a máglyahalál elől

A kecak tánc ezzel véget ért számunkra, mivel beesteledett és a máglya is elégett, amit a történethez hűen a színpad közepén gyújtottak. A Ramayana azonban még tovább folytatódik Rama és Rahwana háborújával, amely aztán az utóbbi vereségével és Sita kiszabadulásával végződik, persze sok érdekes fordulattal és az eposzokba illő, meseszerű történettel fűszerezve. Aki nem hiszi, járjon utána.

15_kecak.jpg

Kecak táncosokkal

16_en_es_hanuman.jpg

Hanumannal

süti beállítások módosítása