California - L.A.
2015.07.27. 21:54
Los Angeles, az angyalok városa. És ez így igaz. A város nemzetközi repterén minket is fogadott egy ilyen földre szállt segítő: Paul. Őt még Fidzsin, mana island-i nyaralásunk közben ismertük meg. Ebédidőben mindig egymás mellé ültünk és evés közben jókat beszélgettünk egymással. Sokat meséltünk neki az úti élményeinkről és mikor felajánlotta, hogy ha esetleg Los Angelesben is járunk, látogassuk meg, azonnal lecsaptam a labdát. Mondom neki:
- Paul, két hét múlva jó lesz?
És ő nem ódzkodott, hanem királyi fogadtatásban részesített minket.
Az ötvenes évei vége felé járó, kissé pocakos, de mégis fit és aktív, kíváncsi és hihetetlenül életvidám Paul az egyik kaliforniai magánfőiskolán kutat és tanít kommunikációt, illetve oktatástechnológiát. Ezzel kapcsolatban látogatott el Fidzsire is a barátnőjével, valamint munkatársával, hogy a főiskola által ajándékozott tableteket elhozza a sziget iskolája számára.
Paul-lal
Már akkor nagyon megkedveltük, és hihetetlen szerencsésnek mondhattuk magunkat, hogy Los Angelesben egy helybéli kalauzol végig minket. Maga a város egyébként nem szép, vagy legalábbis én nem ezt vártam gyerekkorom hollywood-i agymosása után. Viszont Paul iszonyú sokat dobott rajta és összességében nagyon pozitív kép alakult ki róla.
Végigvezetet minket a kötelező látnivalókon, így megnéztük Beverly Hills-t, a Rodeo Drive-t, a Hollywood Boulvard-ot a csillagokkal és a Chinese Theatre-rel, messziről a híres feliratot. Sétáltunk Santa Monica strandján, valamint Long Beachen is. A belvárosban is tettünk egy fordulót, hogy ki ne hagyjuk a Disney Concert Hall-t, valamint lássunk pár felhőkarcolót. Los Angeles összességében nem az architektúráról és a történelmi látványosságokról híres, de mindezek után elmondhatjuk, hogy akad azért pár érdekes hely és épület.
Mi igazából nem is magában LA-ben töltöttük napjainkat, hanem a nagyvárostól délre lévő Orange County-ban, ahol Paul lakott.
És minket nem is igazán a város érdekelt, hanem inkább az amerikai és a kaliforniai életérzés, az emberek attitűdjére voltunk kiváncsiak. Paul ebben is remek partnernek bizonyult: rengeteget mesélt és folyamatosan azon volt, hogy megmutassa, merre és hogyan verik el az amerikaiak a szabadidejüket (és pénzüket), hol vásárolnak, hol szórakoznak, mi a menő és miben irigylésre méltóak, vagy éppenséggel miben kellene javulniuk honfitársainak.
Nyári szünet lévén rengeteg ideje volt, és mivel unatkozott rengeteg programot szervezett nekünk. Elvitt minket egy motoros kocsmába, egy cowboy pub-ba, az OC megyei vásárra, Doors és Eagles tribute koncertre, ettünk mexikói steaket, óriás hamburgert, vásárlás közben végigzabáltunk egy Costco-t, ellátogattunk hétvégén Newport Beach-re, fürödtünk Laguna Beachen és voltunk egy helyi művész (Robert Wyland) galériájában is.
Costco áruház
Avokádós kaliforniai hamburger
Disneyland shopping centre
Californian art
Mikor Paul épp nem ért rá, lakótársa Brent vette át a stafétát és ő kalauzolt minket a környéken. Brent korábban helikopterpilóta volt a hadseregben. Vietnámban is harcolt, ahol kétszer le is lőtték a gépét. Most legtöbb idejét PR cégére fordítja. Rengeteg izgalmas dolgot láttunk, hallottunk, leírni, elmondani lehetetlen. Pár érdekes, ha nem is szokatlan megállapítást, azért utólag tehetünk Kaliforniáról:
- Los Angelesben a tömegközlekedés élőholt állapotban van, mivel az autógyárak és az olaj-lobbi korrumpálja az államvezetést.
- Furcsa fintora a sorsnak, hogy Kalifornia annyira zöld akar lenni, hogy itt a legmagasabb az üzemanyagra kivetett helyi adó.
- Ami eszünkbe jut az angyalok városáról: strand, szörf, bikini, napolaj. Viszont senki nem gondolná, hogy a Csendes-óceán iszonyú hideg…
- Mivel Kalifornia eredetileg spanyol gyarmat volt, könnyű a helyi születésű, de spanyol ajkút (hispanic) mexikói (gazdasági) bevándorlónak nézni.
- Disneylandben minden este van tűzijáték. De olyan, hogy az csuda!
- Az utcán furikázó 10 autóból egyben tutira találni lőfegyvert.
- A Hollywood Boulvard vége már annyira lepukkant, hogy ott már senki nem akar csillagot magának.
- Hazánkban szinte ismeretlen, de a Grateful Dead nevű hippi zenekarnak itt talán nagyobb kultusza van, mint a Beatlesnek.