Kedves Olvasó közönség!

Köszönjük, hogy mindeddig figyelemmel kísérted utazásunkat, olvastad bejegyzéseinket.

Hátizsákos utunk alatt sajnos fel kellett ismernem, hogy egyszerre megélni az utazást és blogot írni szinte lehetetlen. Rengeteg élmény és kaland esett meg velünk, amit mind meg akartunk osztani másokkal, valamint írásos emlékként megőrizni saját magunknak is. Ezért is van az, hogy hazaérkezésünk után több mint egy évvel jutottam csak a történetünk végére.

Az utazás ideje alatt 4 kontinensen át 18 országot látogattunk meg, megkerültük a Földet, fiatalabbak lettünk egy nappal, én pedig speciel könnyebb lettem 8 kilóval. Ami már rég visszajött /a szerk./.

A meglátogatott országokban gyönyörű helyeket látogattunk meg, de ami még fontosabb, csodálatos és kedves emberekkel találkoztunk. Saját magunkon tapasztaltuk, hogy az emberek nyelvtől, vallástól, bőrszíntől, politikai nézettől és pénztárcától függetlenül mindenütt egyaránt nyitottak, barátságosak és segítőkészek. Szinte lehetetlen meghálálni azt az odaadást és segítséget, amit az utazásunk alatt kaptunk, legyen szó ingyenes szállásról, ételről, fuvarról vagy útbaigazításról. Mindezt hálásan köszönjük!

A blognak ezzel a végére értünk, remélem, titkon, egyszer majd azért folytatódik...

Üdvözlettel: Gergő és Gyöngyi

Még hónapokkal korábban lefoglaltam egy repülőjegyet New Yorkból Bergenbe, majd egy másikat Budapestig egy nappal későbbre. A nagy utazásunk így a vége felé közeledett. A két repülés között azonban másfél nap még jutott számunkra, amit a norvég városban tölthettünk el.

Habár én pár évvel korábban már jártam Bergenben, reméltem most sikerül bepótolnom azt a páratlan panorámát, ami a környező hegyekről nyílik a városra.

Köztudott, hogy Norvégia a világ egyik, ha nem a legdrágább helye, így szerencsések voltunk, mikor Gyöngyi volt kolléganője Szilvi megengedte, hogy egy éjszakát náluk töltsünk. Szilvi férje alig pár évvel korábban kapott innen egy állásajánlatot és a család végül úgy döntött, hogy itt kezdik újra az életüket. Két gyerkőccel persze nem volt könnyű, különösen, hogy a nagyobbik iskolakezdés előtt állt, de egy gyors felkészítővel végül is sikerült beilleszkednie és ma már a család minden tagja erőlködés nélkül veszi az akadályt. Ezúton is köszönjük nekik és sok sikert kívánunk a további életükhöz.

Hogy miért is nehéz az élet Bergenben? Nemcsak a drága megélhetés és a nyelvi akadályok teszik problémássá az ittlétet. Mint egész Norvégiában, úgy itt is meglehetősen zord az időjárás.  Bergenben évente átlagosan 213 nap esik az eső, vagy a hó, az éves csapadékmennyiség pedig 2250 mm, míg Budapesten összehasonlításképp ez az összeg megközelítőleg 600 mm.

Bergen, az esernyők városa

Természetesen szeptember elején, mikor ott jártunk, akkor is esett az eső. Ez persze nem tartott minket vissza, attól, hogy felfedezzük a tengerparti város csodálatos belvárosát. A XI. században alapított város a Hanza-szövetség egyik legfontosabb települése volt, különösen a szárított tőkehal-kereskedelemből fakadóan. A kikötő rakpartján épült régi faépületek, ún. Hanza-házak még ma is állnak és az UNESCO Világörökség részét képezik. Ez az ún. Bryggen városrész, amelynek 61 védett épületében szuvenír- és ajándékboltok, éttermek, sörözők, műtermek és múzeumok kaptak helyet.

A Hanza kereskedőházak

Továbbsétálva, a kikötő bejáratánál található a Bergenhus erőd, amely Norvégia legrégebbi és legjobb állapotban lévő erődítménye. Alapítása feltehetően az 1100-as évek környékére tehető és Olav Kyrre király nevéhez kapcsolódik. Sokáig ez volt a norvég királyok székhelye, mivel az 1300-as évek elejéig Bergen volt az ország fővárosa.

Számos öreg templom is található Bergenben, igaz az egyik legérdekesebb, a fából épült Fantoftkirche távol a várostól található, így ezt sajnos megint kihagytam.

Ami viszont ezúttal összejött az a kirándulás az Ulriken hegyre. Bergen környékén több kilátóhely is van ahonnan gyönyörű a kilátás a városra. Szám szerint hét hegy veszi körül a belvárost. Az egyik legnépszerűbb a kikötő feletti, a 425 méter magas Fløyen, ahová siklóval is fel lehet jutni. Az ennél is magasabb, 643 méteres Ulriken-re drótköteles felvonó jutatja el a kényelmes turistákat. Mi adva a sportélménynek, gyalog indultunk neki ennek a csúcsnak és bár a meredek útvonal sokszor pihenésre késztetett minket, a számos szuflázásnak végül meglett az eredménye. Gyönyörű panorámával ajándékozott meg minket a hegy.

Még tettünk egy próbálkozást arra, hogy a hegytetőn a kopár sziklák között is barangoljunk egy kicsit, de hirtelen leereszkedett egy ködfelhő és a csepergő eső rákényszerített minket a visszaútra.

Délután elbúcsúztunk Szilviéktől és egy kedves lengyel lány fuvarjának köszönhetően hamarosan már a kényelmes reptéri váróban pihentük ki az aznapi fáradalmainkat. A gépünk hajnalban indult és bár eltöltöttünk még két órát Rigában, arra már tényleg nem maradt energiánk, hogy beutazzunk és végigrohanjunk a festői lett fővároson.

Kora délután érkeztünk meg Budapestre, ahol 11 hónap után végre újra drága szüleink és szeretteink karjaiba borulhattunk.

A hazatérés pillanata

Miután Kanadának igencsak apró szeletkéjét látogattuk meg, ezért nem volna illő, ha az egész országot egy kalap alá venném és általános következtetéseket vonnék le róla. Mi csak az Erie, az Ontario és a Huron tó által határolt lapos területen töltöttünk el pár hetet és bár ez is óriási és sűrűn lakot rész, csak egy két városka fért bele a programunkba. Különösen azért, mert időnk nagy részét kedves gyerekkori barátaimnál, Lacinál és Juditnál töltöttük. Végre igazán pihenhettünk, feltöltődhettünk, regenerálódhattunk. Hála nekik ezért! A pihenésen kívül már nem is volt különösebb vágyunk a hazaút előtt, de örülünk, hogy azért alkalmunk nyílt belepillantani a kanadai mindennapokba és körbejárni elsősorban a Huron tó dél-keleti partvidékét.

Irány Kanada

Tudom, hogy Kanada elsősorban azokat érdekli, akik a kivándorláson gondolkodnak. Ez érthető is, hisz annak ellenére, hogy itt sincs kolbászból a kerítés, az ember kemény és kitartó munkával nagyon kellemes egzisztenciát tud építeni magának. Magasak a fizetések, az oktatás és az egészségügy kiváló, a társadalombiztosítás is nagyon széleskörű, a hiteleidet kézben tudod tartani, szép házat, kocsikat tudsz fenntartani és az életed sokkal kiszámíthatóbb lesz. Persze a magyarok szeretik a kihívást és számunkra a bizonytalanság fűszerezi meg az életet, ezért ugyan melyikünk akarna ideköltözni? Hát egyre többen. Barátaink is ezt tették és szemmel láthatóan nagyon jól beilleszkedtek. Beilleszkedtek, mert a kanadaiak ugyanakkor nagyon nyitottak és pozitívan állnak a külföldiekhez, a másfajta kultúrájú, „legális” bevándorlókhoz.

Egyedüli kívülállók: a menoniták, akiket nem csábít a gazdagság

Azonban Ismerjük meg az itteni élet árnyoldalát is. Hideg van, naaagyon hideg! Az októberen leszakadt hó gyakran májusig kitart. Hozzáteszem a friss hótakaró, bennfentes hírek szerint csak az első hétben szép és fehér, utána koszos és nyomasztó. Ha valaki utál füvet nyírni, az képzelje el, hogy itt nem csak nyáron van munka. Télen is hasonlóan dolgozni kell, csak épp hódúróval. A Jégvarázs című Disney filmnek itt óriási sikere van… De tényleg!

Bevándorlóként, mint mindenütt, itt is teljesítened kell. Jóléti társadalom ide, vagy oda, mindenki a legalján kezdi. Nagyon nagy kitartás és olykor némi szerencse kell ahhoz, hogy felküzdje magát az ember az alsó középosztályból.

Távolságok. Minden mindentől messze van. Kocsi nélkül reménytelen. Mi próbálkoztunk távolsági közlekedéssel, de… reménytelen. Laci például napi 200 kilométert ingázik a munkájába. Éjszakai műszakba. És akárhogy is, ez nem irigylésre méltó…

És ami igen fontos, szeretteid ezer kilométerekre vannak és bár létezik Skype, az időeltolódás miatt is rém nehéz a kapcsolatokat ápolni.

Mi Wingham-ben laktunk, ami egy közel 3000 fős álmos kisváros 30 kilométerre a Huron tó partjától. Remek hely Juditék számára, hogy felneveljék két kislányukat, akikkel sokat mókáztunk ottlétünk alatt.

Judittal, Lacival és a gyerekekkel a Huron tó partján

Laci innen jár át Stratfordba, ami már egy kicsit nagyobb település, nagyobb élet is van a főutcán. Szép múlt századi épületei vannak, amelyek közül is kiemelkedik a városháza. A folyó menti parkjába pedig kellemes volt sétálni egyet a nyári melegben. Híres szülötte Justin Bieber, aki… egy zenész.

A stratford-i városháza

Az összes környékbeli városkáról úgy általánosan elmondható, hogy sokat adnak a tradícióra, próbálják megőrizni patinás régi téglaépületeiket és az óvárosi részeket. Nagy divatja van a régiségeknek is, sok antikvitást találni szerte a környéken.

Egy villa a tó mellet Goderich-ban

Igazán klassz belvárosa van például Goderich-nak, ahol Edinával, Juditék barátjával találkoztunk és amit a vele való beszélgetés alatt jártunk körbe. A városka, mely kb. 7500 lelket számlálhat, a Huron tó partján fekszik, és a tó alatt fekvő sóbányának köszönheti gazdagságát. A közel 500 méterrel a víz alatt fekvő létesítmény (amely gyakorlatilag a világon a legnagyobb felszín alatti sóbánya) évi 9 millió tonna sóval látja el a világot. Ezt a hatalmas mennyiséget óriási tengerjáró hajókon szállítják el Goderich kikötőjéből.

Feltankolnak sóval

A kertváros gyönyörű villái mellett a központban található bírósági épület és környéke is megér egy sétát.  Érdekesség, hogy pont itt csapott le 2011-ben egy iszonyú erős tornádó, amely szinte az összes fát kicsavarta a téren, tetőket sodort el és kocsikat fordított fel. A természeti csapásnak egy emberi áldozata is volt.

Goderich-tól délre a part mentén haladva érjük a Huron tó egy kanyarulatát, az ún. Grand Bend nevű partszakaszt. Laciékkal egy egész napos kirándulást tettünk erre. Nem messze a Kettle Point-tól számos nagy méteres sziklagolyókat találni a tóparton, hasonlóak, mint amilyeneket Új-Zélandon Moeraki-ban láttunk. A furcsa, szabályosan gömb alakú vándorkövek eredete számomra ismeretlen. Lehet, hogy a jég és a szél formálta őket ilyenre? Vagy, ahogy azt számos geológus tartja, olyan kristályosodás eredménye, mint ahogy az az igazgyöngyöknél tapasztalható? Kit tudja...

Aznapi úticélunk a Rock Glen Conservation Area volt. Ez egy természetvédelmi park, amely az Ausable folyó és egy kisebb patak találkozásánál fekszik. A patak felső folyásánál egy bájos vízesést találni, de amiért igazán látogatott ez a hely az az, hogy a patakmeder számos devon kori foszíliát rejt magában.

Mi is nekiálltunk keresgélni és rá is akadtunk pár megkövesedett korallra és számos brachiopods 350 millió éves maradványára.

Legközelebb Sauble beachre tettünk egy kirándulást, ahol Edina apósáéknak van egy nyaralója, alig pár köpésre a parttól.

Itt ragadom meg a lehetőséget, hogy leírjak pár adatot a Nagy-tavakkal kapcsolatban. A Nagy tavakat a Felső-tó (a legnagyobb: 82 ezer nm és a legmélyebb: 406 m), a Michigan-tó, a Huron-tó, az Erie-tó és az Ontario-tó alkotja.

A Nagy-tavak a jégkorszak során, körülbelül 10 ezer évvel ezelőtt alakultak ki, amikor a területet fedő jégtakaró elolvadt, és az így keletkező víz a jég által kivájt medrekben összegyűlt. A tavak tengerszint magassága eltérő, vizüket folyók kötik össze. Ebben kivétel a Huron és Michigan tó, amelyek között a Mackinac-szoros található, így vízfelületük gyakorlatilag közös. Az Erie-tóból például a Niagara folyón jut a víz a legalacsonyabban fekvő Ontario-tóba. Itt jött létre az azonos nevű vízesés is. Az Ontario-tó lefolyása a Szent Lőrinc-folyó, amely aztán a Szent Lőrinc-öbölben, a világ legnagyobb folyótorkolatában végződik, ezzel a tavak vize beleömlik az Atlanti-óceánba.

A Huron tó, amely partját mi is bejártuk és ahol Edináék nyaralója is volt, a harmadik legnagyobb édesvizű tó a világon. Ennek ellenére simán tengernek nézi az ember. Ugyanúgy el lehet révedni a kék messzeségben, ugyanolyan nagy hullámokon lehet hajózni és a homokos föveny is nagyon hasonló. A különbség az, hogy a víz nem sós és egy csöppet hidegebb, mint azt a horvátok tengerparton megszoktuk. Állítólag hosszabb idő után az ember szervezete hozzáedződik a kanadai hideghez, de őszintén szólva, én ezt nehezen hiszem.

A Huron tó, akár a tenger

Szakmai érdekesség, hogy a Huron tó partján kábé félúton Sauble beach és Wingham között, Kincardine közelében helyezkedik el a világ legtöbb reaktort üzemeltető atomerőműje. A Bruce Nuclear Generating Station 8 CANDU típusú reaktort üzemeltet, névleges teljesítményük 6232 MW. (Összehasonlításképp a 4 paksi reaktoré 2000 MW).

Hála Laciéknak, akik pár napra kölcsönadták a kocsijukat, tehettünk egy hosszabb kirándulást a Bruce félszigeten is, amely Sauble beach-től északra kezdődik és mélyen benyúlik a Huron tóba. Legészakibb pontjánál fekszik Tobermory, amely közelében két nemzeti park és számos természetvédelmi terület is található. A városka népszerű turista célpont és számos hajójárat indul innen a környező szigetek felfedezésére. A Nagy-tavakon már a 17. századtól közlekedtek nagy tengerjáró hajók, melyek közül – a viharok következtében – jó néhány itt lelte végső nyughelyét. A Great Lakes Shipwreck Museum adatai szerint legalább hatezer elsüllyedt hajóroncs maradványát rejti a tó.

A kristálytiszta víznek köszönhetően az egyik leglátványosabb itt látható Tobermory-ban a Big Tube kikötő sekély vizeiben. Üvegaljú sétahajóról mi is megszemléltük és bár búvártúrát is vezetnek a roncshoz, nekem valahogy nem fülledt a fogam a jéghideg vízhez. A roncsok mellett további látványosság a part menti csodálatos sziklaképződmények. A geológusok számára igazi paradicsom ez a hely. A víz és a szél munkája az egymásra rakódott palarétegekből nagyon érdekes formációkat alkottak.

Visszafelé az Owen Sound közelében megálltunk az Inglis Falls nevű vízesésnél is. A zuhatag része annak a törésvonalnak (Niagara Escarpment), amely a három tó között helyezkedik el, és amelynek a Niagara vízesés is köszönheti a létrejöttét.

A piros mutatja a Niagara Escarpment törésvonalát

A törésvonal mentén, Niagara és Tobermory között létrehozták a 300 km-eres Bruce Trail túraútvonalat, amely bejárásával számos csodás geológiai képződményt tekinthet meg a kitartó turista. Nekem felkerült a bakancslistámra.

A Bruce Trail útvonala

Észre se vettük, de a kirándulások, a kerti grillezések és az uborka befőzés alatt nagyon gyorsan elszállt az a három hét, ami Juditékra és Kanadára jutott. A búcsút követően a "közeli" Toronto-ba kellett eljutnunk, ahonnan fapados busz vitt vissza minket New Yorkba. Potom 12 óra alatt. A hosszú zötykölődés előtt azonban volt még egy délutánunk, hogy körbenézzünk a kanadai fővárosban. Sétáltunk egy nagyot a felhőkarcolók aljában, az Ontario tó partján.

A Torontói Filmfesztivál keretében teljesen véletlenül összefutottunk a keresztapával.

Torontó jelképe az 553 méter magas Kanadai Nemzeti Torony, amely 1975-ben vált a világ legmagasabb épületévé és egészen 2007-ig tartotta ezt a címet a dubai-i Burj Khalifa megépítéséig. A toronyban 6 felvonót szereltek fel, amelyek állítólag 22 km/h sebességgel röpíti fel az utasokat. A toronyban négy kilátószint látogatható. 342 méteren az üveg talapzatú „Glass Floor”, 346 méteren az Indoor Observation Deck, 351 méteren a gömb alakú, forgó étterem és a 447 méteres magasságban lévő Sky Pod, ahova külön liften lehet eljutni. Innen tiszta időben a látótávolság 100 mérföld is lehet, vagyis a Niagara-vízesésig is elláthatunk.

C.N. Tower

Az éjszakát már a buszon töltöttük és csak reggel 10-kor érkeztünk meg New Yorkba. Itt még találkoztunk Péter barátommal, aki teljesen véletlenül szintén a nagyvárosban töltött pár napot. Közös program gyanánt felmentünk a Rockefeller Center tetejébe, hogy lássuk Manhattan-t is felülről. Időnk azonban szorított, lassan mennünk kellett a Kennedy reptérre, ahonnan a Norwegian Airlines járata utazásunk utolsó állomásához, a norvég Bergen városába repített minket.