Balin a helyi buszközlekedés nem áll a helyzet magaslatán, ezért kénytelenek voltunk a hostel tulajdonosát megkérni, hogy szerezzen nekünk egy taxit. Ezzel jutottunk el Kuta beachről a balinéz kultúra fellegvárába, Ubudra.

Ubudi utcakép

Zsuzsának korábban sikerült lebeszélnie egy helyi emberkével, hogy nála eltölthessünk pár napot. Hasonlóan Nepálhoz, Balin is sokan támaszkodnak a Couchsurfingre, annak érdekében, hogy kuncsaftokkal lássák el idegenforgalmi vállalkozásukat, de hála az égnek ubudi vendéglátónk nem volt az az erőszakos fajta. Mint mindenki a környéken, úgy az ötvenes évei végén járó John is művészember volt. Eredetileg faragással foglalkozott, azonban a kert hátsó traktusában porosodó, félbehagyott műtárgyak arra véltek következtetni, hogy barátunk már régen felhagyott eredeti szakmájával. Bevallása szerint is inkább a helyi turisták fuvarozásából tartja el családját és sokkal inkább a pár éves unokáira koncentrál, minthogy kiszolgálja a helyi műkereskedelem futószalagját. Spontán módon, nekünk is felajánlotta, hogy persze kedvezményesen, elvisz minket a környező látnivalókhoz és mivel ugye helyi közlekedés nincs, így kicsit félve, de belementünk a dologba.

Gunung Kawi sírtemplom

Ubudon amúgy tényleg minden kapualjban található valamilyen faragóműhely és gyönyörű képzőművészeti tárgyakat árulnak, készüljön az akár fából, vagy csontból. Szép szárikat és divatos batikolt, ingeket is találni a turistalátványosságok bejáratainál.

Rizsteraszok

Első napon tettünk egy hatalmas sétát a környéken, ellátogattunk az Elefántbarlangba, másnéven a Goa Gajah templomba, felfedeztük a helyi piacot, sőt egy Couchsurfing találkozóra is ellátogattunk. Itt ismerkedtünk meg szállásadónk másik CS vendégével Caroline-nal, akivel a későbbiekben egész Floresig együtt utaztunk. Másnap bejártuk a környék többi hires hindu templomát (a Tirta Empul Templomot, Gunung Kawi sírtemplomot) és megnéztünk a filmekből ismert zöldellő teraszos rizsföldeket.

Batur vulkán

Harmadnapon pedig egy egész napos túrát tettünk a Batur vulkánhoz. Hajnalban keltünk, annak érdekében, hogy a napfelkeltét már a vulkán tetejéről szemlélhessük. Kicsit el is pilledtünk, igy visszafelé megálltunk egy kávéültetvénynél, ahol több kávékülönlegességet is megkóstoltunk. Láttunk egy-két cibetmacskát is, amelyek félálomban épp a méregdrága Luwak kávét emésztették. Ez az a kávé, amit csak akkor őrölnek meg, mikor már az átment a macskán. Kicsit bizarr, de vannak, akik meglehetősen sokat fizetnek egy ilyen „szaros” eszpresszóért.

Johnnal megbeszéltük, hogy még egy további napra igénybe vesszük taxis szolgáltatásait és megkértük, hogy egy nagy kerülővel vigyen el minket Tulambenbe, ami Bali egyik leghiresebb búvárközpontja. Búcsút vettünk Ubudtól és nekivágtunk a hosszú útnak, amire, mivel több látványosság is útba esett, valóban egy egész napig ráment. Első megállónk a Beratan tó menti Bedugul volt. Komolyan így hívják. Itt található a bali-i fényképekről ismert impozáns Ulun Danu Beratan templom.

Ulun Danu Beratan templom

Kanyargós utakon felhajtottunk a vulkán platójára, ahonnan gyönyörű kilátás tárult a szemünk elé, majd legközelebb a Munduk vízesésnél álltunk meg. Itt majdnem sikerült felboncolnunk egy a fán termő jackfruit-ot, de addig szenvedtünk vele, hogy a végén sajnálatos módon elgurult a hegyoldalban. Rém bosszantott a dolog, mivel ázsiai tartózkodásunk alatt a jackfruitot nagyon megkedveltem. Egy kis fürdőzéssel eltöltöttünk úgy másfél órát a banjar-i termál forrásnál is és már sötét volt mikor végre megérkeztünk Tulambenbe. Elbúcsúztunk John-tól, akinek szerencsés hazatérést kívántunk. Különösen, hogy már sötétben kellett megtennie a hosszú, Ubudra vezető utat és annak fényében mondtuk, hogy aznap délben már részesei voltunk egy csúnya balesetnek. Történt ugyanis, hogy egy forgalmas utcán mentünk egy kocsioszlop mögött, mikor előttünk a harmadik-negyedik autó, egy kis dobozos furgon, egyszer csak felrepült az égbe és nagy csattanással az oldalára zuhant. Gyorsan mi is leálltunk az út szélén és segítettünk a bajba jutottakon. Hála az égnek a sofőrnek nagyon nagy mázlija volt, mert habár nem volt a biztonsági öve bekötve, a felborult autóból valahogy olyan félszegen esett ki, hogy a lába pont beszorult egy vízelvezető csatorna és az autó kasznija közé. Ha nincs az a csatorna, amiben épp jutott egy kis hely a végtagjának, akkor az autó tuti széttrancsírozta volna a lábát. Többedmagammal gyorsan odarohantunk és sokadik nekirugaszkodásra sikerült épp annyira megemelni az autót, hogy kihúzzák a pórul járt vezetőt. Mindezek után csak reméltük, hogy a mi sofőrünkkel nem történik semmi hasonló baj.

Útközben találkoztunk

Tulamben, mint írtam az egyik legnépszerűbb búvárhely Balin. Ennek az is az oka, hogy innen nem messze süllyedt el az USS Liberty a II. világháborúban. A 130 méter hosszú egykori hadihajó egyesek szerint a legjobb roncsbúvárkodásra nyújt lehetőséget a világon. Igaz, ami igaz elég megkapó látvány. Legmélyebb pontja, az orra, úgy 30 méter mélyen lehet, míg a tat apálykor csak 5 méterre található a vízfelszíntől. Több jó merülőhely is van a közelben, bár engem kicsit zavart, hogy a fehér homok helyett itt mindenhol a fekete vulkáni hamu az uralkodó. Mindenesettre Zsuzsa úgy döntött, hogy itt teszi le a haladó búvártanfolyamot, amelyben a francia oktatók készséggel álltak szolgálatára.

Mivel emiatt több napot is eltöltöttünk Tulambenben, így lehetőségünk nyílott megtekinteni egy tradícionális, balinéz temetési szertartást is. Egyik délben nagy tömeg haladt el a búváriskola melletti utcában. Az emberek szép sarongot viseltek és díszesen fel voltak öltözve, hangos zenét játszottak és több megtermett férfi három, egy fehér és két fekete színű, fából faragott bikaszobrot cipelt a vállán. Mint megtudtuk ezek a szobrok üregesek voltak. A fehér színű belsejében pihent az elhunyt, míg a két feketében ajándékokat helyeztek el. A szépen faragott szobrokat a közeli mezőig cipelték az emberek, ahol már várták őket a megrakott máglyák. Miután egyesével elhelyezték a teheneket, begyújtották a szobrokat, amik nagy lánggal elégtek. Bizarr volt, de azt is lehetett látni, amint az elégett bikakoporsó hasából kiesett a szenesedő holttest.

A temetési szertartás