Esfahanból szokás szerint éjszakai busszal mentünk Shirazba. Érkezéskor már erősen érezni lehetett, hogy Irán délibb részén vagyunk Az állomás tele volt – csoportokba verődött – korán sem bizalomgerjesztő alakkal. Bőrük sokkal sötétebb volt volt, mint az eddig megszokott perzsa embereknek és hosszú, egyrészes, kaftánszerű szellős többnyire szürke, vagy vajszínű ruhát viseltek. Kifejezéstelen arccal, minden jelentősebb ok nélkül ténferegtek, tengtek-lengtek körülöttünk. Mint később megtudtam ők irán déli – Afgnisztánnal és Pakisztánnal határos – ún. beludzsi részéről származnak. Ez a vidék az ország többi részéhez képest sokkal elmaradottabb, amit elsősorban a fent említett országokkal való közvetlen kapcsolata miatt köszönhet. Mivel biztonsági szempontból nem áll a helyzet magaslatán, így kevés befektető érkezik az ország eme részére, az emberek nem képzettek, sok közöttük az írástudatlan, így a szegénység általános. Az itt lakók közül sokan drogcsempészetből élnek, sokan pedig eljönnek a nagyobb városokba, így például Shirazba, ahol könnyebben találnak, ha kis összeget is fizető, de mégis valamilyen kisegítő munkát. A pénzt pedig inkább hazaküldik, így éjszakára jobb híján a biztonságosabbnak tűnő pályaudvarokra szorulnak aludni.

Gyöngyi beludzsiakkkal. Azért nem harapnak....

Miután lekoptattunk pár taxist a kijáratnál, gyalog indultunk a nem túl távoli belváros felé. Maga a város kicsit csalódást okozott számomra, mivel látványosságokban nem bővelkedett annyira, mint gondoltam. A Shiraz szívében fekvő erőd, igaz kívülről megkapó, de a belül gyakorlatilag semmit nem kapsz a befizetett jegyért. Ha csak nem csórsz le egy keserű narancsot a benti fákról…

A bazár hiába több száz éves, semmivel sem nyújtott többet, mint Esfahanban. Sőt…

Ami igazából érdekességként szolgálhat a városban, az a híres iráni költő, Hafez síremléke. Azonban ez kijjebb esik a központtól és sajnos többszöri nekiveselkedésre sem sikerült eljutnunk oda. Először a leszálló sötétség és a megjelenő még sötétebb arcok és utcák, majd egy hotel utcáról lopható wifi-je tántorított el minket attól, hogy eljussunk oda.

Egy másik dolog, amit szintén a város hátrányára írnék, az az emberek viselkedése volt. Itt már koránt sem éreztem mindenkivel szemben azt az önzetlen jó szándékot, amit északabbra. Sok ember tekintete nem volt őszinte, inkább sunyi, sokan pedig túlzottan rámenősök voltak, ahhoz, hogy elhiggyünk, hogy tényleg a turistáknak akarnak segíteni. Mindazonáltal itt is találkoztunk kedves és segítőkész emberekkel, és az érdekesség, ami miatt idejöttünk az nem maga Shiraz, hanem a tőle 60 km-re fekvő Perszepolisz romvárosa volt.

A shirazi Péntek mecset előtt