Az időjárás nem változott, továbbra is borús az idő, szél van, hideg, sőt már havazni is elkezdett. Szótlanul menetelünk az ösvényen. Mindenki el van foglalva a gondolataival, amik Lukla és a jó meleg vendégház körül járnak. Zsuzsa megtalálta az imazászlókat, amik elkeveredtek a csomagok közt. Felakasztottuk őket egy hídra, loboghatnak a szerencsés hazaérés céljából.

DSC04227.jpg

erdo.jpg

Délután végre megérkeztünk Luklába. Ott szálltunk meg, ahol a csomagokat hagytuk induláskor, de úgy érzem rosszul döntöttünk. Sokkal több pénzt kértek egy éjszakáért, mint bárhol máshol a hegyen, kényelmi szempontból pedig a szoba közel sem nyújtott annyit, mint reméltük. Hiába volt saját mosdója, víz nem volt egyáltalán, még hordóban sem. Rá is kérdeztem a fogadósasszonyra, hogy mégis hogy gondolja, hogyan öntögessünk így le bizonyos dolgokat az angol WC-jén? Ő csak röhögött és a vállát vonogatta. Nagyon felbosszantott. A szoba mindezek mellett büdös is volt. Ablakot pedig nyilván nem nyitottunk, mert így is majd megfagytunk a szobában fűtés hiányában. A legtöbb, amit tehettünk, hogy jól beburkolóztunk a takarókba.

Konnektort nem találtunk sehol, kivéve a szomszéd helységben a fagyasztóláda elosztóját. Oda vittük suttyomban tölteni a telefont, meg a laptopot. A recepción kisebb vagyont kértek volna mindezért. Ari és Luck viszont örültek, mint kutya a farkának. A fogadósasszonnyal jól megfértek. Kaptak ingyen kosztot és kvártélyt is utánunk.

Késő délután kimentünk sétálni kicsit az utcára. Már nagy pelyhekben esett a hó, bár ahogy földet ért nyomban elolvadt. Az eredmény sár és locspocs. Találkoztunk a holland sráccal, aki egy nappal hamarabb érkezett vissza Luklába. Azt mondta, hogy a rossz idő miatt már három napja nem szállt fel repülőgép. Ez nem jó hír nekünk se, de különösen neki nem, mivel három nap múlva indulna Kathmanduból Bangkokba a Thai Airlines-szal. Ha ilyen marad az idő még a végén lekési a csatlakozást. Nekünk nem fáj ilyenek miatt a fejünk, csak bosszantó, hogy itt kell feleslegesen töltenünk az időt.

Szerző: greg.patko

komment

Címkék: Lukla

süti beállítások módosítása