2013 tavaszán Isztambulban a környezetvédők tiltakozásba kezdtek a Taksim tér szomszédságában lévő Gezi park fáinak kivágása ellen. A parkot a már 10 éve regnáló miniszterelnök Recep Tayyip Erdogan érdekeltségébe tartozó vállalatok akarták felszámolni, hogy luxusberuházásokat kezdeményezzenek a helyén. A környezetvédők mellé hamarosan diákok és értelmiségiek csatlakoztak és a Gezi park hamarosan a rendszer elleni tüntetések szimbólumává vált. Nemzetközi visszhangot azonban igazán akkor nyert a tiltakozás, mikor a kormányoldalt támogató rendőrség brutális módon próbálta felszámolni a sátorozó, sziget fesztivált idéző tüntetők táborát.

De vajon mi vezetett oda, hogy 11 embernek kellett meghalnia az erőszakhullámban? Kutay, trabzoni szállásadóm, megpróbált betekintést adni az események mögé. Véleménye, hogy a jelenlegi megmozdulások jelentik az utolsó reményt arra, hogy a törökök ráébredjenek, hogy a populista vallásos kormány pénzzel, jobb élet ígéretével, vagy pedig megfélemlítéssel, de az iszlám felé próbálja terelni a lakosságot. Az erőszakos hittérítés a hétköznapi embereket is megosztja, és sokan tartanak egy polgárháború lehetőségétől.

Recep Tayyip Erdogan több mint 10 éve került demokratikus választások révén a miniszterelnöki székbe az iszlamista (AKP) Igazság és Fejlődés Pártja élén. Nem eltitkolandó, hogy az első ciklus idején nagyrészt neki köszönhető, hogy a magas inflációval küzdő Törökország kilábalt a recesszióból, azonban Kutay elmondása szerint mindez csak az állami vagyon elidegenítése, a külföldieknek történő kijátszása révén sikerült. Az iszlamisták hatalomra kerülésével ugyanakkor elkezdődött a közélet vallási irányba történő radikalizálódása. Magyarországon bár a média nem nagyon követte a törökországi eseményeket én is hallottam például az alkoholfogyasztás korlátozásáról, vagy az iskolai Korán oktatás kötelező bevezetéséről. Ahogy pedig most megtudtam, az állami alkalmazottaknak gyakran az állások elvesztésével kell számolniuk, ha nem követik az iszlám előírásait. A szekuláris állam leépülése mellett, ami egyben Európától való távolodást is jelenti, az ellenzéki pártok és nemzetközi szervezetek a szólásszabadság és a gyülekezési jog szűkítését, a cenzúra bevezetését, a közszolgálati médium befolyásolását és a politikai korrupció növekedését is felsorakoztatják az Erdogan kormány korábbi érdemei mellett.

A korrupció különösen az állami beruházások területén figyelhető meg. A kormány autokratikus módon a helyi önkormányzatok megkérdezése nélkül dönt óriási költségű megaberuházásokról. Hozzáteszem én is meglepődtem, mikor láttam, hogy mennyi minden épül Törökországban. De csak épül. Nekem néha olybá tűnt, hogy a betonkeverők zaja, a gőzölgő aszfalt és a lebontott hegyek közt a törökök, mintha elfelejtették volna, hogy mit is építenek.

Egy másik különösen aggasztó téma az alkotmány újraírásának kezdeményezése, amelynek célja egyfajta prezidenciális köztársaság létrehozása. Erdogan szeretné, ha az elnök a mostaninál sokkal szélesebb jogokat és hatalmat kapjon.  A referendumhoz 330 szavazatot kellene megszereznie az 550 fős nemzetgyűlésben, mivel azonban az AKP csak 326 szavazattal rendelkezik, ezért azt az ellenzéknek is támogatnia kellene. Törökországban gyakorlatilag négy komolyabb politikai erő létezik. Az Erdogan féle AKP, a nacionalista Nemzeti Mozgalom Pártja (MHP), az Atatürk által alapított szocialista Köztársasági Néppárt (CHP) és a kurd kisebbséget magába foglaló tömörülés, amely nézeteit tekintve szintén szocialista. Erdogan gyors politikai irányváltásait mutatja, hogy miután elvesztette a nacionalisták korábbi támogatását most annak a kurd kisebbségnek a kegyeit kezdte el keresni, amelyiket korábbi nyilatkozataiban el sem ismert.

A szekuláris államberendezkedés leépítésének egy másik mozzanata a katonai parancsnokok ellen indított perek sorozata is. Törökországban érdekes módon a világi alkotmány védelmezője a vallásos hatalommal szemben a hadsereg, amely 1960 és 1980 között összesen három alkalommal lépett közbe katonai puccsal, ún. "coups d'état”-val, megbuktatva a szélsőségesen iszlamista kormányokat. A jelenlegi vádak szerint magas rangú katonák egy csoportja 2003-ban szintén puccsra készült és meg akarta dönteni Erdogan miniszterelnök kormányát. A száznál is több katonai tiszt mellett párhuzamosan több száz újságírót és politikust is gyanúba fogtak az ún. Pörölycsapás és az Ergenekon-ügyben.

A hadsereg lefejezésével párhuzamosan a kormány elkezdte a rendőrség kötelékein belül kialakítani saját felfegyverzett bázisát. A rendőrségbe Kutay elmondása szerint csakis az iszlám elkötelezett hívei kerülhetnek be, akik automata fegyverekkel és számtalan speciális páncélozott járművel lettek felszerelve. Ő személyesen látott olyan rendőrt, aki mindkét oldalán egy-egy UZI géppisztolyt viselt, mint a cowboyok. Azzal pedig tényleg nehéz célzott lövést leadni. A karhatalom megerősödésével a rendőri túlkapások száma is növekedett. A kivizsgálások pedig elmaradtak.

Izmirben vették fel videóra, ahogy egy rendőr békés tüntetőkre támadt.

A Gezi park tüntetői ellen alkalmazott túlzottan erőszakos fellépés pedig önmagáért beszél. A tüntetőkre a rendőrség vízágyúkkal és könnygázgránátokkal támadt. Nemzetközi hírügynökségek által rögzített videókon is látszik, hogy a könnygázgránátokat a rendőrök szabálytalanul vízszintesen lőtték ki, mintha hagyományos fegyvert használtak volna, ezzel több embernek életveszélyes arccsont és koponyatörést, valamint látáskárosodást okozva.

 A könnygázgránátokat gyártó cég Erdogan fiának az érdekeltségébe tartozik.

Erdogan nyilatkozataiban a tüntetőket „çapulcu”-nak (fosztogatónak) nevezte, azonban nehéz a Taksim téren összegyűlt több százezer ülősztrájkot tartó emberről elhinni, hogy mind kirakattörő huligán. Mindazonáltal sikerült elérnie, hogy a három neves isztanbuli futballcsapat szembenálló szurkolói egymás mellé álljanak, és egy csapatként vonuljanak ki az utcára Gezi park tüntetői mellett.

És ha már foci, érdekes pikantériája a dolognak, hogy Erdogan nagy futballrajongó és nevelővárosának futballcsapata az elmúlt pár év alatt hihetetlen fejlődés révén a süllyesztőből a hazai első osztályba jutott fel. Persze pont a szállásunktól, Sürmene-től alig több mint 30 km-re fekvő Rize-ben Erdogan már rég felépítette csapatának új futballstadionját.