Hiába indult a repülőgép csak 9:40 körül, muszáj volt korán kelni a reggeli forgalom elkerülése végett. Anyuék kint vártak a reptéren, mikor mi Gyöngyi szüleivel megérkeztünk. Puszi, búcsúzkodás, kis elérzékenyülés és már bent is álltunk a biztonságiak által gerjesztett sorban. Elég alaposak voltak, még a cipőmet is levetették, utoljára ezt 2006-ban Londonban sikerült elérni. Ja, és Isztambulban egy kis fecni várt azzal, hogy a légiközlekedés biztonsága miatt a csomag tartalmából ki lett véve egy, azaz 1 darab turistafőző gázpalack. A kivett tárgyat 15 napon belül átvehetem Budapesten a Liszt Ferenc Reptér biztonsági szolgálatánál…

Isztambul hatalmas város, vagy 15 millión lakják, de ezt tudtuk már a legutóbbi törökországi utunk során is. A reptérről az E-11-es busszal lehet bemenni a városba. Az E-10-est is lehet választani, csak az lassabb. Előtte érdemes a reptéri kijárattal szemközti bódéban Istanbulcard-ot venni. (7 TL depozitot kérnek érte, amit később visszakap az ember. A városban mindenütt ezt használják, a korábbi tokent pedig kezdik elfelejteni, így mindenképp vegyen az ember és töltse fel egy kevés lírával.)

Mivel három évvel ezelőtt gyakorlatilag mindent megnéztünk a városban, amit lehetett, így Isztambulban a halas szendvics mellett engem csak a Gezi park fái érdekeltek igazán. Mivel szállásadónk Emin csak estefelé ért haza, így el is mentünk a Taksim térig, ami közvetlenül mellette van, de akkor semmi mozgolódás nem történt. A fák még állnak, de az Atatürk kulturális központ mellett még mindig megerősített rendőri jelenlét tapasztalható.

Az isztambuli forgalom borzalmas, dugó dugó hátán. A lassan araszoló gépkocsik mellett gyalog mentünk a Mecidiyeköy felé, ahonnan szűk, kanyargós és meredek utcákon keresztül közelítettük meg szállásadónk eldugott otthonát.

Emin haláli jó arc volt. Minden este meleg vacsora, free wifi és egy kedves házicica állt a rendelkezésünkre. (Apropó cica, Isztambul a macskák városa, mindenütt ott vannak.) Első este Emin segítségével sikerült a buszjegyet is lefoglalnom. A távolsági buszokra Törökországban napokkal, ha nem hetekkel korábban elfogynak a jegyek, így érdemes idejében gondoskodni a foglalással. Aggodalmam most is beigazolódott. Kinézett úti célunk, Erzurum felé már nem volt jegy, de Ankarába se tudtunk volna eljutni, hogy átszállással menjünk tovább. Gaziantep most tele van szír menekültekkel, így az nem lehet kellemes hely mostanság, szállás tekintetében pedig pláne nem egyszerű a helyzet. Egyedül a fekete tengeri Trabzonba tudtunk éjszakai jegyet foglalni, úgyhogy irány Trabzon…