Borneó hallatán mindenkinek az első gondolata a zöld áthatolhatatlan esőerdő, a sűrű liánokkal benőtt dzsungel, amely otthona az állatkertekből ismert egzotikus állatoknak. Borneóra gondolva, romantikus gondolatok rohanják meg az embert, amint egy túra során parafa sisakban, khaki színű ruhában machete késsel vágja magát előre, miközben rikácsoló tukánok és békés orangután családok bámészkodva figyelik a magasból. Szerintem mindenki tudja az igazságot. Hallottuk rengetegszer. Csak sajnos nem merünk szembenézni a tényekkel. 

Az emberi mohóság már erre a csodálatos helyre is rátette a kezét. A modern világ lakóinak fogyasztása mérhetetlen és e célból minden talpalatnyi földet igába kell hajtani. Kivágjuk az erdőket, leöljük az állatokat, elűzzük az őslakosokat, hogy kibányásszuk az ásványkincseket, hogy ipari nyersanyagokat állítsunk elő, hogy gyárakat építsünk a helyükre.

Az erdőirtás mérete Borneón

Már a fülünkön jön ki a globális felmelegedés és a környezet védelme, de a szupermarketben sétálva mégsem gondolunk arra, hogy a polcról leemelt termék érdekében nap, mint nap több száz hektár erdőt vágnak ki többek közt Borneón is. A kivágott területeken olajpálmákat ültetnek, amelyek alapanyagot biztosítanak olyan mindennapos fogyasztási cikkeink számára, mint a margarin, a fogkrém, megannyi testápoló, rúzs, vagy éppen a tejcsokoládé. A biodízelt már meg sem említem. Egy felmérés szerint a pálmaolaj iránti kereslet miatt úgy felgyorsult a fakitermelés az utóbbi években, hogy beavatkozás nélkül az évtized végére Szumátra és Borneó esőerdejeinek 98%-át ki fogják vágni. Az itt őshonos orangutánfajok pedig a biztos kihalás szélére kerülnek.

Termékek, amelyek pálmaolajat tartalmaznak 

Nem bűntudatot akarok kelteni, hisz én is csak akkor döbbentem rá erre a gátlástalan termelésre, mikor Borneó belseje felé vettük az irányt. Szörnyű volt látni, a gyökerestül kifordított fákat, a felszántott földeket és a szabályos sorokban cseperedő olajpálma fákat. Messzire, míg a szem ellátott, szabályos sorokban, hegyen völgyön keresztül csak olajpálmát lehetett látni.

Az esőerdőket az olaj pálma váltja fel

Minket is az hozott Borneóra, hogy túrázzunk a hírhedt dzsungelekben, izzadjunk a parafa sisak alatt és machetével csapkodjuk a liánokat. Kiábrándító volt látni, hogy a markolók már évekkel megelőztek bennünket.

Ha tehetjük, vegyünk pálmaolaj mentes terméket!

Nem adtuk fel! Megtudtuk, hogy szerencsére a Kinabatangan folyó mentén próbálnak megmenteni egy zöld sávot a jövő nemzedéke számára. És bár a nemzeti park igencsak a folyó árterületére korlátozódik, még van rá mód, hogy orángutánt, nagyorrú majmot, vagy pigmeus elefántot lásson az ember. Népszerű az Orangután Rehabilitációs Központ is, ami Sepilokban található. Ott a szülők nélkül maradt orangutánokat etetés közben lehet megnézni, de ahogy hallottam, te egy kilátón ülsz, ők pedig 50 méterre egy színpadon esznek. Ez mégsem az, mint amire egy igazi természetjáró vágyik.

A Kinabatangan folyó, ott ahol Charlie-t a krokodilt etetni szokták a helyiek

A Mount Kinabalu megmászása után tehát a nemzeti park felé vettük az irányt. A Sandakan (isten bizony így hívják) felé tartó busszal jó pár órás zötykölődés, majd átszállás után késő délutánra sikerült eljutnunk egy elágazáshoz, ami már a cél felé vezetett minket. Csatlakozás híján viszont hosszú időre ott ragadtunk. Próbáltunk stoppolni, de a forgalom elég gyér volt. Végül két rendőr sietett a segítségünkre, akik épp befejezték az út széli posztolást. Felajánlották, hogy szólnak egy taxis barátjuknak, de miután a lányok bedobták magukat, csak beadták a derekukat és elvittek minket a folyó melletti Sukau nevű faluba.

Habár már rég beesteledett, nem ragaszkodtunk drága szállodai szobához, ezért bevált módon "felfedeztük" a falut. Így kerültünk személyes kapcsolatba a Malajziában népszerű "Homestay" intézményével. Ez gyakorlatilag a nálunk is bevált "Zimmer feri", azzal a különbséggel, hogy a maláj állam itt kifejezetten támogatja a lakosokat, hogy a helyi kultúra terjesztése érdekében turistákat fogadjanak. A Homestay lényege, hogy a vendéglátó hagyományos módon rendezze be a házát, ha teheti, öltözzön népviseletbe, főzzön helyi ételeket, meséljen a szokásokról és fogadja régi barátként a látogatót. Ennek része lehet az, ha együtt eszik a családdal, ha napközben közös programokat szerveznek és a többi. Persze ez nem ingyen van, mint a Couchsurfing, hanem egy normális vendégházi árfekvésben.

Választék volt, a felirat sok helyen hirdette, hogy szívesen látnak minket. Bekopogtattunk a legközelebbi házba, ahol egy fiatal fickó nyitott ajtót. Kedvesnek tűnt, nyájasan beinvitált minket és rövid alkudozás után meg is egyeztünk az árban, amely tartalmazta a két éjszakai szállást és az étkezéseket. Szimpatikus volt az ürge, így mikor felajánlotta, hogy segít lefoglalni másnap kora reggelre egy csónakot és egy dzsungeltúrára is elvisz minket, nem gondoltuk, hogy ennyire mellényúlunk. Sajnos azonban, mint utóbb kiderült ugyanolyan kapzsi volt, mint a haverja anno Chitwanban.

 A borneói proboscis majom

A csónaktúra még rendben volt, szerencsénkre láttunk nagyorrú, ún. proboscis majmot, ami feledtette, hogy milyen kevés ideig tartott az egész ringatózás. Azonban az azt követő fél órás sétát a folyóparton tényleg nem éreztük elfogadhatónak. Csalódottságunknak hangot adva délután magára hagytuk vendéglátónkat és egyedül indultunk gyalogtúrára a folyó menti erdőbe.

Ekkor találkoztunk egy helyi lánnyal, aki felajánlotta, hogy szívesen elvisz minket este a csónakján egy hosszabb hajókázásra. Kicsit félve az újabb pofára eséstől, végül beleegyeztünk. A színvonalbeli különbség kézzel fogható volt. Hasonlóan jártunk, mint Nepálban, mikor a piti szélhámos vendéglátónk szolgáltatásait messze felülmúlta a két belevaló srác, akik az életünkkel kockáztak az elefántfűben.

Hornbill

Kórház a folyó szélén

Visszatérve a hajókiránduláshoz, maximálisan elégedettek voltunk. Láttunk megint nagyorrú majmokat, láttunk krokodilt, csodás hornbilleket, halászsast, megannyi vízimadarat. A lány odaadóan mesélt flóráról faunáról. Egyetlen bánatunk volt csupán. Nem láttunk orangutánt. Viszont, másnap emiatt is kiengesztelődtünk. A következő úticélunk felé haladva az úton egy borneói elefántot kaphattunk lencsevégre.