Nagy várakozással tekintettem Jaipur, a rózsaszín város elé. Mivel Rajasthan fővárosa, három nagy erőd, számos gyönyörű palota és templom is található itt. Híres a színes szőttesekről és a kézművesiparról, így reméltem remekül elleszünk abban a négy napban, amit itt töltünk. Sajnos a karma nem ezt akarta.

Félelem. Ezt éreztem, mikor Jaipurba érkeztünkkor megrohantak a riksások. Este fél tíz lehetett, mikor beállt a szerelvény és bár kértük két indiai útitársunk segítségét, hogy vezessenek el a helyközi busz megállójához a felajzott tuktukosok hadával már ők se bírtak. Nem használt a szép szó, sem a durva elutasítás. Nem viselték el, hogy nem kívánunk taxival menni kiszemelt kanapénk irányába. Az elején barátnak titulálták magukat, akik segíteni szeretnének, de ez hamar lökdösődésbe és közönséges szavak kiabálásába csapott át. A tömegben próbálták a csomagjainkat átvenni, de mi türelmet erőszakolva az arcunkra rendületlenül a pályaudvar kijárata felé tuszakoltuk magunkat. A parkolóba érve sikerült lerázni párat, ekkor már nem is minket támadtak, hanem a vonaton megismert két srácot, akik már régóta megbánhatták segítségüket.

Kiérve az utcára inkább elköszöntünk tőlük és helyi yardtól informálódtunk a lehetőségeinkről. Ő megerősítette sejtelmünket, miszerint lekéstük az utolsó buszt, így kényszeredetten választottunk egyet a körülöttünk lebzselő hiénákból és rábíztuk magunkat, hogy vigyen minket CS vendéglátónk lakására.

A megpróbáltatások azonban ezzel nem értek véget. Hosztunk, Milka nem lakására, hanem családjának irodájába, pontosabban az épület egyik használaton kívüli helységébe szállásolt el minket. Nem panaszkodom, Milka és bátyja kitett magáért, igazán kedvesek voltak, hoztak nekünk jó chilis halpörköltet és meghívtak minket egy esti vacsorára is a barátaikhoz, akik bár kissé bárdolatlanok voltak, mégis színes egyéniségnek bizonyultak. (Milka megfelelő időben hozott el minket a buliból. Még mielőtt az az alkoholtól eldurvult volna…)

Fáncsik menetelnek hazafelé

Milka amúgy tehetős nemesi családból származik. Textilboltjukban Gyöngyi felpróbálhatott egy igazán szép és előkelő szárit is. Sőt, ha kicsit tovább maradunk megnézhettük volna elefántparkjukat az Elefantasy-t is, ahol módunkban lett volna a 200 ormányos egyikét meglovagolni...  

Gyöngyi egy 2 millás száriban 

Egy a kétszázból

Mindazonáltal a szállás elég alap volt, így úgy döntöttünk, búcsút veszünk Milkától és elfogadunk egy másik CS meghívást Jaipur belvárosában. 

Szerény hajlékunk Milkáéknál

Bettyit kicsit nehezen találtunk meg. A tuktukos legalább fél órát forgolódott, mire rálelt a lány munkahelyére, egy szállodalánc irodájára. A lány azzal fogadott minket, hogy két korábbi vendége beteg lett és még mindig nála tartózkodnak, így nála sajnos nem szállhatunk meg. Megkérdezte viszont a főnökét, aki szívesen lát minden külföldit, így felajánlja a resort egyik luxusszobáját, hogy töltsük ott azt a pár napot, amit még a városra szántunk. El se hittük, hogy ilyen történhet velünk. Egy ötcsillagos szállodába kapunk helyet? Döbbenet! A marketinges srác is, aki elvitt minket a hotelba, irigykedve csóválta a fejét. Végig azt ecsetelte, hogy mekkora szerencsénk van, megütöttük a Jackpottot! 

Álom luxuskivitelben 

A luxuskivitelezés csak álom

Persze nem mind arany, ami fénylik. Így van ez a luxusszállodákkal is. Sajnos a mi igényeink és a szálloda szolgáltatásai nem igazán találkoztak. A szálloda tényleg igényesen volt kialakítva. Leesett az állunk, mikor megláttuk a szobánkat. Viszont a resort vagy harminc kilométerre volt Jaipurtól, eldugva az erdőben, tömegközlekedés pedig nuku. Mint később megtudtuk, úgy is hirdette magát: elbújni messze a város zajától. Viszont mi a rózsaszín város még számunkra ismeretlen gyöngyszemeit szerettük volna felfedezni és mi fontosabb: vonatjegyet akartunk foglalni Goára. Az utóbbi ismerve az indiai vasúttársaságot, komoly kihívást jelent bárki számára, tudván, hogy jegyet legalább napokkal, ha nem hetekkel az indulás előtt meg kellett venni.

A szállodánk sajnos nem intézet jegyfoglalást, de őszintén, az internet sem volt bekötve, ami segítségünkre lett volna, így első és egyetlen napunk a városnézés, vagy a resortban történő pihenés helyett a beutazásra és a vonatjegyek bevadászására ment rá.

Amúgy rövid ott tartózkodásunk során nem igazán értékeltük a feltöltetlen medencét, a gyönyörű, de mínuszfokokra lehűtött apartmant, ahol nem lehet az ajtót kinyitni, mert egy kisegér besurran és ellopja a szappant, és megrágja az ember banánját, nem díjaztuk a hatalmas, de csap nélküli fürdőkádat, és a mellé telepített lefolyó nélküli zuhanycsapot sem. Hiába volt több hektárnyi erdő körülöttünk, ha nem lehetett túrázni, felesleges volt számunkra ajánlani az ingyenes jógaórát, ha nem volt jógatanár és amúgy miért? Miért? DE MIÉRT adjon a nyugati turista tripadvisor ajánlást egy olyan szállodának, ahol semmit, de tényleg semmit nem tud kezdeni magával?

Az utóbbit a resort menedzserének is leeshetett, mert mikor visszaérkeztünk a jegyvadászatból és kértük, hogy ha már egy nappal későbbre sikerült vonatot szerezni, hagy maradjunk még egy éjszakát, elutasító választ kaptunk.

Muszáj volt, így egy újabb CS vendéglátót aktivizálni. Még szerencse, hogy Jaipurban van elég lelkes kanapészörfös…

Viszont Sunnyval nagyon melléfogtunk… Késő estére tudtunk csak a resortból átvergődni a város másik felében lakó fiatal sráchoz és épp egy esti buliba csöppentünk. No, nem kell nagy társaságra gondolni. Rajta kívül, idősebb bátyja, egy barátja és egy német motoros kanapészörfös fogadott minket. A srácok kissé beviszkiztek, úgy indiai módra, még jóval a kissé drága pörkölt előtt, így a party egy idő után kezdett torzulni…

A hangulatot aztán az rontotta el végképp, mikor az erősen ittas Sunny összekülönbözött a német sráccal egy hülye, benti papucs használatán. Nem is érdekes miért, a lényeg: úgy kellett visszafogni, hogy részegen neki ne menjen ököllel a megtermett germán legénynek. Hans persze csomagolt és pattant volna a motorjára, én pedig felettébb lelkes voltam, hogy a hozzánk még mindig álszenten kedves Sunnynál és részeg barátainál egyedül töltsük az estét. Mikor én is kezdtem összepakolni Sunny kevésbé ittas bátyja vette a lapot és végül ő mentette meg Sunnyt egy erősen negatív referenciától. Felajánlotta, hogy töltsük nála és családjánál az estét és ne törődjünk hülye öccsével. Kissé zavaró volt, hogy a szomszédban lakott és Sunny olykor olykor az ajtót verte dühében, de végül is nem volt jobb választásunk. Másnap mindannyian korán keltünk és elkerülve a kínos jeleneteket, a felajánlott reggeli nélkül távoztunk.

Búcsút intettünk Hans barátunknak, aki BMW-jén északra indult, mi pedig kimentünk a pályaudvarra, hogy délnek vegyük az irányt… 

Amit sikerült megnézni: Amer Fort 

Méhkaptár az erődben 

Kilátás a Jaigarh Fortból 

Jaipuri langur...

...és lankúr.