Éjszakai utazásunk Yazd-ba nem volt túlzottan nyugalmas. Az éjszaka közepén egy katonai ellenőrzőpontnál megállították buszunkat, ahol az összes külföldit (minket meg egy pakit) leszállították. Inzultusról szó sem volt, kedvesen üdvözöltek a katonák, elkérték útleveleinket, valamint úti célunkról kérdezősködtek. Megkérdezték azt is, hogy Yazd-ban merre fogunk megszállni, amelyre én a félálomtól még mindig kómázva csak az útikönyv segítségével tudtam válaszolni. Mivel Iránban tilos külföldieket elszállásolni (vagy legalábbis szigorú szabályok korlátozzák), így most bizonyos szempontból örültem, hogy a Couchsurfingen senki nem ajánlott szállást és nem hozok senkit kellemetlen helyzetbe. (Amúgy kamuztam volna…) Egyedül egy lány javasolta a Silk Road hotelt, ahol rá hivatkozva kevés kedvezmény várt reánk.

Az út Kermán és Yazd között csak hat óráig tartott, így hajnali négy körül érkeztünk a városon igencsak kívül eső buszpályaudvarra. Tervünk, miszerint kivárjuk a reggeli 6 órát és a legelső buszok egyikével keressük meg a hotelt, gyorsan bebukott, mikor is a hajnali hidegben fagyoskodva egy rámenős taxis kérdezés nélkül a Silk Road Hotelt ajánlotta. Kisebb alkudozás után belementem, hogy elvigyen minket, azonban a hotel előtt döbbentem rá, hogy nincs elegendő kis címletű riál a kasszámban, hogy kielégítsem fizetési igényeit. Mivel a taxis sem tudta felváltani az 500 ezrest, amit meglobogtattam felajánlotta, hogy elmehetünk a közeli benzinkútra, ahol megoldják nekünk a problematikát. Nem kis bosszúságot okozott, mikor utólag ezért a kis kitérőért még további 50 ezret felszámolt. A k* annyát…

Mindezeket tetőzte, hogy hajnali 4-kor még a teljes sötétségbe burkolózott hostelbe sem tudtunk bejutni. Jöttünkkor az utcák teljesen kihaltak voltak, egyetlen lelket sem láttunk. Sem egy non-stop, sem egy pékség, vagy teázó, nem volt nyitva. (A kocsmákról meg már ne is beszéljünk…)

Egyedül egy járőröző rendőrautót láttunk, de mivel a jardokkal nem szívesen diskuráltam volna, így úgy döntöttünk inkább sétálunk egyet az óváros haloványan megvilágított, de hangulatos sikátoraiban.

Yazdi sikátor

Pirkadatkor tértünk vissza a hostelhez, ahol a csípős fagyból az udvaron a reggelizők mellé felállított gázmelegítő olvasztott ki minket. A Silk Road hotel – kialakítása alapján - egykoron karavánszeráj lehetett, mivel egy nagy közös udvarból nyíltak a hangulatos kis szobák, hálófülkék. Talán iráni tartózkodásunk legszebb szobáját kaptuk meg, így gyorsan elfelejtettük korábbi vesződségeinket.

Yazdi kopogtatók: jobb oldali a férfiaknak, baloldali nőknek való

Yazd leginkább hangulatos óvárosáról híres. A vályogból épített házacskák szűk labirintusszerű utcákat alkotnak, ahol órákon át lehet barangolni. Olykor egy-egy sarok, vagy árkád mögül egy mecset, mauzóleum (Bogheh-ye Sayyed Roknaddin), vagy medresz bukkan fel, ugyanakkor a házak tetején mindenütt láthatóak a város védjegyévé vált széltornyok, ún badgirek. Ezek századok óta biztosítják a sivatag szélén fekvő város természetes hűtését. Kiemelkedő látványosság a 12 imám sírboltja (Saheb A Zaman Club Zurkhaneh), vagy Nagy Sándor börtöne (Alexander’s Prison). Ez utóbbinak nem sok köze van a nagy hódítóhoz, nevét csupán egy Hafez vers alapján kapta.

Széltornyok minden mennyiségben

Első napunkat a sikátorok bejárásával és a belvárosban található nevezetesebb épületek felkeresésével töltöttük, másnap pedig felpattantunk egy helyi buszra és elmentünk a város szélén található „Csend tornyai”-hoz, melyek a zoroasztián vallás követőinek szent helye volt egykoron.

Zoroasztriánus embléma

Az Iránban kialakult különös vallás tagjai halottaikat nem elföldelték, vagy elégették, hanem a két domb tetején épített kőtornyokra tették ki, hogy a madarak ott pusztítsák el a bűnös test maradványait.

A Csend tornyai: a jobb oldali a férfiaknak, a bal oldali a nőknek és a gyerekeknek épült

Belül nincs sok különlegesség, így a kevésbé sportosaknak elég az egyik tornyot megmászni 

Látogatást tettünk a vallás tűztemplomához (ateshkadeh) is, amelyben a zoroasztriánus papok évszázadok óta őrzik a szent tűz lángjait, amely a „bölcs teremtő isten” (más néven Ahura Mazdá) dicsősségét hirdeti. A templomban elhelyezett táblácskák szerint a lángot i.e 470 óta tartják életben. A 1174-ben, Ardakanba került, majd 1474-ben hozták át Yazdba, ahol 1940 óta lobog a jelenlegi helyén. Érdekesség, hogy Freddy Mercury is a zoroasztrián vallás követője volt, de szerintem az ő földi maradványait már nem a varjak ették meg…

A templom kívülről