Mikor a Grand Canyon déli pereménél jártunk, nem volt kétség, hogy egy rövid túrát tenni kell valamelyik völgyben. Választásunk a legnépszerűbb és legjobban kiépített túraösvényre a Bright Angel Trail-re esett. A túraösvény levezeti az embert a Colorado folyóig, ahol csatlakozik a Kaibab Trail nevű túraútvonalhoz. Ezen akár vissza is lehet jönni a déli perem egy másik pontjához, de több napos kirándulással az északi peremhez is el lehet jutni. A Kaibab Trail persze közel sincs kiépítve olyan infrastruktúrával, mint a Bright Angel, így aki lejutott a folyóhoz annak ajánlott ezen is visszajönni.

bright_angel_trail_map.jpg

A túra eléggé becsapós, mivel itt a túra elején megy lefelé az ember és csak a visszaúton kell felfelé kaptatni. A kanyon szélétől a Colorado folyóig 1340 métert kell ereszkedni a 12,9 km-es jól kiépített ösvényen és utána ugyanennyit vissza. Természetesen fontos a megfelelő ruházat, a nap elleni védelem és a rengeteg folyadék is. Az összeszűkülő kanyonban nyáron megreked a hőség és nincsen egy fa sem, ami menedéket nyújtana a tűző nap elől. Sokan túl is becsülik a képességeiket és a balesetek, valamint a felelőtlen turisták kimentése végett is írják ki mindenhová a parkban: „Eszedbe ne jusson egy nap alatt megtenni az utat a Colorado folyóig és vissza!”

ba.gif

Mi nem terveztünk „ilyen” butaságot, de valahogy sikerült. Első elképzelésem az volt, hogy leereszkedünk az Indian Garden-ig, ami kb. az út felénél van és innen már csak egy nagy fennsíkon megyünk végig a Plateau Point-ig. A lejjebb lévő szintekre, völgyekre és a Colorado folyóra állítólag innen is nagyszerű a kilátás.

01_teto.jpg

Indulás a tetőről

03_ba_trail.jpg

Történt azonban, hogy már épp az Indian Garden lugasai közt pihentünk és töltöttük fel kulacsainkat, hogy rákészüljünk az utolsó etapra, mikor hangzatos és ismerős nyelvezett ütötte meg a fülemet. Hihetetlen, de alig pár perccel korábban említettem Gyöngyinek, hogy ide is kevés hazánk fia vetődik el, és az élet úgy tűnik máris kegyetlenül meghazudtolt. Így hozott össze a sors minket a Bihari családdal, akik szintén a Gand Canyont választották a családi nyaralás helyszínéül. Rövid ismerkedés után megtudtam, hogy ők bizony a folyót tűzték ki célul aznapra és hagytam magam meggyőzni, hogy a korábban emlegetett ijesztgetés, csak a hamburgeren felnőtt kövér amcsik számára van kitalálva. Gyöngyi is említett valami bloggert, aki egy strandpapucsban megjárta a Bright Angelt oda-vissza, így úgy döntöttem csatlakozunk a családhoz. Igaz, hogy kis késésben voltunk, mivel csak reggel fél tízkor indultunk és már egy óra körül járt az idő, úgy gondoltam, ez még belefér.

05_ba_tabla.jpg

Lefelé könnyen haladtunk…

06_ba_sziklak.jpg

Bizony, lefelé nagyon könnyen haladtunk. Pont egy óra kellett még, hogy a Colorado folyóhoz érjünk. A korábbi esőzésektől a folyó szintje szemmel láthatólag megemelkedett, a magával hozott löszös hordaléktól pedig vöröses színben hömpölygött. Erős sodrása miatt vigyázni kellett, viszont a vize jó hideg volt, így térdig belegázoltunk egy sekélyebb résznél, hogy lehűtsük elfáradt végtagjainkat. Nem pihentünk sokat, mert szorított az idő így a szendvicseink elfogyasztása után hamar neki is vágtunk a visszaútnak. És ekkor kezdődött a neheze…

07_colorado.jpg

Valami igazság azért van azokban a figyelemfelkeltő kiírásokban. A nap hiába lendült túl a zeniten, a sziklák még mindig ezerrel verték vissza a meleget. Az utolsó vízvételi lehetőség, az Indian Garden-nél, még nagyon messze volt, a családnál azonban már kezdtek kifogyni a kulacsok. A lányok az előző napi repülést sem tudták rendesen kipihenni, így nem csoda, hogy egyikük hamarosan szédülni kezdett. A könnyebb napszúrását egy árnyékot adó beugrónál vészeltük át és szerencse, hogy volt még nálam tartalék ivóvíz. Korábbi tapasztalatokra hagyatkozva (különösen a Mount Everest túrán elkövetett hibára, mikor majdnem kiszáradtunk),  a nálam lévő 1 gallonos (majd 4 literes) műanyag palackot gondosan minden csapnál színültig töltöttem. Nem érdekelt, hogy ennyivel többet kell cipelni és tessék, milyen jól is jött.

Rövid pihenés után újra nekiindultunk és a fárasztó talpalást próbáltuk beszélgetéssel túlvészelni. Lassacskán visszaértünk a lugashoz, ahol bepótoltuk a folyadékveszteséget és végre sikerült felfrissülnünk. Nem sokkal az Indian Garden kempingtábora után egy szarvasborjúra lettünk figyelmesek, amit egy ideig halkan követünk is az ösvényen.

08_oz.jpg

A nagyfülű szarvasok mellett a Bright Angel másik állandó lakói a mókusok. Aranyosak és jó fotótémák, viszont óvakodni kell az etetésüktől. A majmokhoz hasonlóan vérszemet kaphatnak és bevadulhatnak.

04_ba_mokany.jpg

09_ba_maradek.jpg

Sok van még hátra

Felfelé menetelve ránk esteledett. A kisebbik lány, aki már teljesen kiheverte a napszúrást, előre sietett és már ő volt aki húzta a kókadt csapatot. Az egyik kanyarban, hirtelen, sikítást hallatott. Odaszaladtunk és kérdően ránéztünk. Ijedtségtől elcsukló hangon mesélte, hogy egy óriási kígyót látott keresztbe az úton, ami a bokrok közé menekült. Nem tudtuk, hogy vajon mérges volt-e vagy sem, de onnantól kezdve jobban figyeltünk a lábunk elé.

10_ba_vissza.jpg

"Visszapillantva"

A nap már eltűnt a Grand Kanyon platói mögött mire felértünk a peremre. Este 9 óra volt már. Elbúcsúztunk a családtól és fáradtan, de büszkén tértünk nyugovóra. Igaz, táborhelyünkre simán elhallatszott a kanyonban vonyító prérifarkasok visszhangja, ami közel sem volt megnyugtató. Az pedig kifejezetten a frászt hozta ránk, mikor pár méterre a sátortól, feltehetően egy őz elkezdte a bokrot csámcsogni. Gyöngyi próbált rávenni, hogy másszak ki és zavarjam el, de nekem eszem ágában se volt kibújni a sátorból. És ha nem is őz?