Új-Zéland - Észak

2015.06.11. 20:22

Kaikourából busszal utaztunk tovább Pictonba, ahol felszálltunk a két sziget között üzemelő komphajóra és áthajóztunk Wellingtonba, a fővárosba. Itt ismét remek kiwi házigazdákra találtunk. A kalandra éhes Robin és Ciara hozzánk hasonlóan lelkes túrázók és ők is arról álmodoztak, hogy egyszer majd nekivágnak a nagyvilágnak. Mivel mi napközben jártuk a várost, ők pedig dolgoztak, csak esténként ültünk össze beszélgetni, kártyázni, vacsorázni. Ciara első este elvitt minket egy gasztro udvarba ahol felfedeztünk egy kürtöskalácsost is. A „kürtikali” sajnos már pont elfogyott, de miután megtudtuk, hogy a magyar ízek nem is olyan idegenek a távoli új-zélandiaknak, pár utcával lejjebb egy lángossal vendégeltük meg kanapészörfös barátainkat.

dscn5786.jpg

Wellingtonnak egyáltalán nincs világvárosi hangulata, ami inkább előnyére válik. Gyakorlatilag gyalog jártuk be főbb látványosságait. A városlakók nagy része az öblöt körülölelő dimbes-dombos vidéken építkeztek. Mi a botanikus kerttel indítottunk, ahonnan siklóval lehet leereszkedni a belvárosba.

dsc_6793.jpg

A kicsi üzleti negyed, ahol a magasabb irodaépületek, a parlament, valamint a kormányzati épületek helyezkednek közvetlenül a kikötő mellett található. Nem messze innen, érdemes betérni az Old St. Pauls templomba is, amelynek belseje gyönyörű fagerendázatból áll. A tengerparti korzó a kompkikötő után kezdődik, amely mentén számos kávézó, étterem és üzletház telepedett meg.

dsc_6934.jpg

Itt található Wellington elsőszámú nevezetessége: a Te Papa múzeum. Új-Zéland egyedi és különleges természettudományi, kulturális, történelmi és technikai látnivalóival, pazar tárlatokkal és interaktív kiállítások várják a tudásra éhes turistákat. És valóban az óriás tintahaltól kezdve, a polinéz hajósokon keresztül, a Gyűrűk urán át szinte mindent láttunk, ami ehhez a tájékhoz köthető. Megtekintése kötelező.

dsc_6996.jpg

Maori székelykapu

Robin és Ciara a hétvégén túrázni indultak és bár nagyon szerettem volna velük menni, sajnos időnkbe ez már nem fért bele. Kocsijukkal még egy darabon elvittek minket észak felé, de hamarosan más irányt vettek, úgyhogy el kellett válnunk egymástól. Gyöngyivel újból nekiálltunk stoppolni, ami a délelőtti forgalomban remekül bevált. Négy fuvarral sikerült leküzdenünk 450 km-t és estére eljutottunk Rotoruára. Az út a kietlen Tongariro Nemzeti Park mentén haladt, ahol a hatalmas és még aktív vulkán remek helyszínt nyújtott Peter Jackson számára, hogy itt forgassa le a sötét Mordor hegyén játszódó jeleneteket. A másik természeti szépség, amit érintettünk az a Taupo tó volt, amely Új-Zéland legnagyobb állóvíze.

dsc_7073.jpg

Ahogy Des mesélte, ez a tó a horog ütötte nyom az északi szigeten. A Maori legenda szerint ugyanis Új-Zéland északi szigete nem más, mint egy nagy hal, amit a polinéz félisten Maui fogott ki a tengerből egy bűvös horog segítségével. A Déli sziget a félisten kenuja, a Stewart sziget pedig a csónakból kivetett horgony.

nz_fish_canoe_shape.jpg

Rotoruán Jefferey és családja: a felesége Vicky és fiúk, a tíz év körüli Mike várt minket. Hála nekik, a bringáikkal járhattuk be a maori kultúráról és a hőforrásairól híres várost. A környéken számos forró, kénes tó, iszap és termálforrás található. Na persze, minket, magyarokat nem nyűgöz már le, ha egy hévízben áztathatjuk petyhüdt testünket, de ez a külföldieknek (izlandiakat szintén leszámítva), akkor is nagy szám. Így van ez Rotoruán is, ahol Jefferey-ék minket is elvittek egy tojásszagú fürdőzésre. Igaz az egész csónakozásnak indult, csak miután a motor lerobbant a tó közepén, módosítottuk a programon. Na azért, félreértés ne essék, nem kellett kiúszni. Kieveztünk és kerestünk egy hévízű tavat, ahol megejtettük a fürdőzést. Rotoruán a geotermikus tevékenység egy másik, érdekes jelensége található még meg, ami viszont hazánkban hiányzik. Ez a gejzír. A Whakarewarewa faluban, egy maori show mellett tanúi lehetünk a Pohutu gejzír kitörésének.  Ha még több különböző színű, szagú, állagú tavat akarunk megnézni, akkor erre a Waiotapu park a legmegfelelőbb. Itt minden nap 10:15-kor megnézhetjük Lady Knox gejzírt, amely kitörését ugyan kicsit elősegítik egy adag mosószerrel.

dscn5826.jpg

A geotermikus jelenségek mellett mi még Rotorua egy másik természeti szépségét jártuk be. Ez pedig a vörösfenyőkből álló erdő, a „Red Woods”. A hatalmas, több méter átmérőjű mamutfák alkotta erdő a város szélén található és gyalogosan, vagy akár strapabíró mountain bike-kal is bejárható. Mi először az utóbbival próbálkoztunk, de hamarosan feladtuk a kaptatókat és inkább toltuk a bringákat meg-megállva egy fénykép erejéig a tekintélyt parancsoló fák mellett.

dscn5851.jpg

Két napot maradtunk Jefferey-éknél, majd illően átadtuk helyünket az újonnan érkező szörfösöknek. A kis Michael kartonlapból készített nekünk egy táblát, hogy könnyebben menjen a stoppolás Aucklandbe. Nem is volt gond, szinte azonnal felvettek és egyenesen a célállomásig fuvaroztak minket.

dscn5882.jpg

Útközben azért benéztünk Frodóhoz

Az első, amit Aucklandban meg akartunk nézni, az az állatkert volt. Nem akartam elhagyni úgy az országot, hogy ne lássak egy élő kivi madarat. A csak Új-Zélandon őshonos futómadár nagyon ritka és ugyanakkor éjjeli állat, így esélyünk se volt a természetes környezetében ráakadni. Az állatkertben szinte az egész napot eltöltöttük, így csak estére jutottunk ki a várostól vagy harminc kilométerre lakó Johannhoz. Joey Dél-Afrikából költözött Új-Zélandra, hogy itt kezdjen új életet. Természetesen nagyon szerette a jó borokat, így esténként egy üveg mellett beszélgettünk Dél-Afrika helyzetről, a Die Antwort-ról, új hazájáról, a bevándorlás nehézségeiről és még millió más témáról. Nem volt nehéz, nagyon nyitott és közvetlen srác volt. Joey igazi szenvedélye a motorozás volt, olyannyira, hogy egy motoros műhelyben dolgozott napközben. A legmegdöbbentőbb pedig hatalmas bizalma volt. Míg ő távol volt, nemhogy a szuper panorámás lakását ránk bízta, de még BMW-jének sluszkulcsát is odaadta, hogy azzal menjünk le a közeli tengerpartra, ha kedvünk szottyanna sétálni, nézelődni.

dsc_7606.jpg

A parton

A reptérre jutásunkat is hasonló módon könnyítette meg Joey. Mi elmentünk az autóval, amit egyszerűen átadtunk az egyik cimborájának, aki a terminál mellett dolgozott, mint biztonsági őr. Teljesen el voltunk hűlve, hogy Új-Zélandon milyen barátságosak, közvetlenek az emberek. Szomorúak voltunk, hogy el kell hagynunk a kiwik földjét, különösen, hogy az északi szigetre alig jutott időnk, de vártak minket az új kalandok, egy új és más világban…