Sajnos Kambodzsában nem töltöttünk túl sok időt és azt is csak Siem Reap-re és Angkor-ra koncentráltuk. Angkor ősi romjai mellett a közeli modern város is sok látnivalót rejteget és akkor még nem beszéltem a környék nyújtotta lehetőségekről, mint dzsungel szafarik, csónaktúrák és egyéb természeti szépségek, amik egy-két napos kirándulásokkal könnyen elérhetőek. Időnk és vagyonunk azonban véges, mindent nem nézhet meg az ember, mégha bizonyos látványosságok relatíve közel is vannak. Így sajnos Kambodzsából csak ennyi jutott. Kihagytuk a Mekongot és Phnom Penh-t, ahol épp egy héttel korábban lőttek bele a rendőrök a ruhagyári munkások tüntető tömegeibe. Ennélfogva úgy döntöttünk, hogy eredeti tervünk szerint visszamegyünk Thaiföldre és Bangkokból délre, a közeli királyi üdülőhely, Hua Hin felé vesszük az irányt. Siem Reapből, hajnali 2-kor indultunk útnak egy menetrend szerinti járattal a thai főváros felé. A helyi távolsági buszjáratot azonban itt máshogy kellett elképzelni. Egy szép kényelmes busz várt minket a hotel előtt és eltekintve a dermesztő légkondicionálótól és egy disztingválásra képtelen mongol családtól, az utazás a határig egész kényelmesen telt. Kis késéssel hajnali négy körül érhettünk oda pontosabban a közelbe, ugyanis itt még két órát kellett várni a határ megnyitásáig. (Merthogy ez nem ám Schengen!) Ekkor a buszon mindenkitől beszedték a jegyeket és cserébe kaptunk egy színes matricát, pontosabban inkább csak egy darab szigetelőszalagot. Ezzel leszállítottak a buszról, mi meg elindultunk a vízum és vámügyintézés irányába.

A határon nem volt semmi gond, könnyen átengedtek minket, egyedül az agyontetovált, piercinges francia útitársainknak okozott kisebb nehézséget, akiknek az összes cuccát szétkapták a csomagvizsgálatnál.Átjutva a thai oldalra a többi utassal egyetemben a buszunk keresgélésébe kezdtünk. Nem tudtuk, hol, melyik megállóban keressük, hol fog minket és csomagjainkat felvenni. Miután a szétpakolt punk párocska is végre csatlakozott, ázsiai vezetőnk is megjelent a színen egy nyitott pick-up gépkocsival. Nem kis felháborodást váltott ki, mikor közölte, hogy a busz visszafordult. Az pedig szintén értetlenkedésbe torkollott, mikor a pick-upra külön akarta felrakatni a nőket és a különböző színű matricásokat. Rövid dulakodás és puffogás után végre kinyögte, hogy nem, nem ezzel, hanem egy másik kisbusszal fogunk továbbmenni, amely a határváros szélén vár ránk. Oda kell ezzel a furgonnal mindenkit elszállíttatnia. Miután ez megértettük és mindenki biztonságban eljutott az említett helyre, amely valójában egy ismerős kiülős vendéglője volt, egy hosszabb, mintegy másfél órás várakozás vette kezdetét. Úgy 9 óra tájt végre beállt két kisbusz, vagy inkább furgon. Ekkor jöttünk rá, hogy a különböző színű matricák a különböző célállomásokat jelentették. Összevegyültünk azokkal, akik szintén Bangkok belvárosába készültek és végre elindultunk a főváros felé. Menet közben tudtuk meg, hogy a thai tüntetők pont akkorra tervezték Bangkok lezárását („Shutdown Bangkok”), megnehezítve ezzel nemcsak a mi bejutásunkat, de az egész ország közlekedését. Nem is jutottunk el a Khao San Road-ig, még jóval előtte sorsunkra hagytak egy külvárosi vonatmegállóban. Mivel hála az égnek a vonatok még közlekedtek bevárva Zsuzsát, (aki egy nappal korábban már eljött Kambodzsából), gyorsan jegyet váltottunk Hua Hin felé.

01 - Shut down.jpg

02 - sdb.jpg

"Shut down Bangok"

Hua Hin Thaiföld királyi üdülőváros. Az uralkodói család a huszadik század elején építtetett ide magának nyári palotát és ezzel egy időben furcsa mód letették Thaiföld első vasútvonalának vonalait is, amelyek a várost Bangkokkal kötötték össze. Mindezek csodás fejlődést hoztak a tengerparti városkának és sorra épülni kezdtek az üdülők.

08 - royal.jpg

Mindenütt nagy tisztelet övezi őket.

11 - bekahin.jpg

A várost valahogy úgy kell elképzelni, mintha Balatonfüredet és Siófokot gyúrtuk volna össze: vasúthoz közel patinás kúriákkal, a kikötő környékén boltokkal, bárokkal, a tengerparton pedig a magas és modern üdülőházakkal. A pihenővároskában ezúttal egy kedves görög párocskával ismerkedtünk meg a Couchsurfing jóvoltából. Despoina és Andreas a görög válság elől menekültek ide tavaly. A lány édesapja már évek óta Thaiföldön élt és dolgozott, így tudott segíteni nekik az álláskeresésben és a letelepedésben. Köszönhetően a thai ingatlanüzlet virágzásának Despoina egy ingatlanközvetítői irodában Andreas pedig egy építkezésen talált magának munkát. Szép kertvárosi környezetben éltek és bár látszólag mindenük megvolt mégsem érezték otthonuknak sem Hua Hint, sem Thaiföldet. Az ország és a helyi emberek nem lopták be magukat a szívükbe és elmondásaik és azok alapján, amit mi is megtapasztaltunk, nem csodálkoztunk a thaiokról alkotott lesújtó véleményükről. Hiába próbáltak összebarátkozni a helyiekkel, megtanulni a nyelvüket, mindig éreztették velük, hogy ők kívülálló fehérek, farangok.

05 - kilatashua.jpg

Hua Hin felülről

A thaiföldiekkel kapcsolatban szerzett kellemetlen tapasztalataik ellenére mindent megtettek, hogy mi jól érezzük magunkat a városban és bár csak két napot töltöttünk Hua Hinben tartalmasan és jól szórakoztunk. Első nap végre valahára megismerkedtünk az ország méltán híres strandjaival. Despoina levitt minket egy eldugott öbölbe, ahol hatalmas hullámok közt pancsolhattunk és bár a lányok a végére csúnyán leégtek, megpróbáltunk kellemes árnyalatot varázsolni a Nepálban megfakult bőrünkre.

04 - huahin.jpg

A csodás strand

05 - sello.jpg

Másnap a belvárossal ismerkedtünk meg. Bejártuk a kikötőt, a piacokat és a boltokat. Vendéglátóink esténként pedig elvittek minket egy pompás kerthelyiségbe, ahol a különböző standokon finomabbnál finomabb ételekkel kényeztettük bendőinket.

13 - finihua.jpg

Kacsafej, nyami...

12 - finihin.jpg

...és nyami!

A kellemes és pihentető élmények és a görög vendégszeretet ellenére tudtuk, hogy mennünk kell. Következő úticélunk, Koh Samui is messze volt, így bár marasztaltak minket még egy-két éjszakát, úgy döntöttünk, hogy egy késői vonattal nekiindulunk Thaiföld távoli szigeteinek.

10 - kiköthin.jpg

 

09 - buddhahin.jpg