Hol van Chitwan?

2014.05.18. 10:49

Már az epidemológiai intézetben is rákérdezett az doktornő, hogyha Nepálban járunk, meglátogatjuk-e a Chitwan Nemzeti Parkot? Na, nem az orrszarvúk, vagy az elefántok miatt van olyan híre ennek a nemzeti parknak, hogy még kis hazánkban is felkapják fejüket az orvosok, hanem mert a környék tragikus módon elhíresült malária által fertőzött területként.

Hála az égnek nekünk semmi konfliktusunk nem volt a betegséget hordozó szúnyogokkal, annál inkább helyi vendéglátónkkal, aki sok indiai társához hasonlóan pénzeszsáknak nézte a külföldi turistákat.

Mindazonáltal nagyon kedves volt, és utólag is nagyon köszönjük, hogy két éjszakára szállást adott nekünk, mégha ez csak egy faágy is volt egy koszos szivaccsal, meg egy kinti pottyantós WC-vel. Azonban, mint önjelölt túraszervező az átlagosnál jóval magasabb összeget kért el különböző programokért. Ez utólag sajnos rányomta a bélyeget a nemzeti parkkal kapcsolatos szimpátiánkra is.

haziko.jpg

Az elején kezdjem. Őt-hat órás zötykölődés után érkeztünk meg Kathmanduból Chitwan faluba és mint kiderült, pont a XI. Elefánt fesztivál idejére időzítettük látogatásunkat. Így egy amúgy álmos kis falu helyett egy nyüzsgő méhkaptárra találtunk. Az élet felpezsdült az utcákon is és a focipályára a majálishoz hasonló kirakodóvásár települt. Mellette ökrösszekérhajtó versenyt és elefántfocit rendeztek, de emellett számos más programmal kedveskedtek a helyi és környékbéli lakosok, valamint a külföldi turisták szórakoztatására.

foci.jpg

jatek.jpg

Miután találkoztunk vendéglátónkkal, egy nagyjából 20 éves fiatal nepáli sráccal, lepakoltuk nála cókmókjainkat és egy kellemes városnéző túrára indultunk. Hosztunk elvezetett minket a helyi múzeumba, ahol – szerintem dupla áron – megnéztük a környék jellemző vadállatait. Kitömve, vagy épp formaldehides álomban ringatózva. Sajnos a kiállítás nincsen jól karbantartva, sok a sérült és poros kiállítási tárgy, már ha ez lehet megfelelő kifejezés egykoron élő állatokra nézve.

kroki.jpg

Miután megvacsoráztunk egy a folyó menti étteremben, amelynek teraszáról a naplementében gyönyörködhettünk, vendéglátónk javaslatára megnéztük a falu táncosainak mutatványát. A Tharu nép élete mellett ilyen előadás keretében ismerhettük meg az 1950-es években több ezer halálos áldozatot követelő maláriajárvány szomorú esetét.

tancoslanyok.jpg

Az 1960-as években használt DDT eredményeképp a gyilkos kórt terjesztő szúnyogok száma visszaesett, ezzel utat hagyva más nepáli földműveseknek, akik így az erdők irtásával remek szántóföldekhez jutottak. A betelepüléssel a vadvilág is pusztulásnak indult és az évtized közepére mindössze 100 rinocéroszt és 20 tigris maradt fenn. Sok paraszt kitelepítését követően, 1973-ban nemzeti parkká, majd 1984-ben az UNESCO világörökség részévé nyilvánította a területet és a 2000 években történt felmérés 544 orrszarvút és 80 tigrist számolt össze.

rino kep.jpg

Chitwanban töltött második napra a park fő látványosságát, az elefántháton történő orrszarvú-lest terveztük be. A korai kelést követően az elefántparkban már vártak ránk a vastagbőrűek, amelyek hátára nagy deszkákból készített ülőalkalmatosságot erősítettek. Ezekre magas emelvényeken lehetett felszállni.

elef_letra.jpg

Miután öt-hat ormányos megtelt utasokkal, szép lassan elindult a karaván az erdő irányába. Kétszer is kereszteztük a nemzeti park határát is jelentő folyót, mire a dzsungel közepén csakhamar ráleltünk egy magányos rinocéroszra. Abból kiindulva, hogy a rínó füle botját sem mozgatta erős a gyanúm, hogy a jószág szelídített volt. Mindenesetre kellemes élmény volt a természetes környezetében is látni egy ilyen hatalmas állatot.

orrszarvu.jpg

Visszatérve a kiindulópontra csónakokba szálltunk át és jó fél órán keresztül ereszkedtünk a sebes folyón, melynek két oldalán édesvízi krokodilok és kajmánok napoztak.

kenuk.jpg

kroki 3.jpg

kroki 2.jpg

Rövid csorgást követően a csónakból az Elephant Breeding Centernél szálltunk ki, amely sajnos nevével ellentétben a kiselefántok kizsákmányolását hivatott betölteni. Szomorú látvány volt, ahogy a fiatal, két-három éves állatokat láncra verve arra vártak, hogy betanítsák őket az életük végéig tartó rabszolgamunkára.

elefani.jpg

Mivel szerettük volna még az esőerdőben hosszabb sétát is tenni. Megkérdeztük szállásadónkat, aki az eddigi programjainkhoz asszisztált, egy gyalogtúra, vagy egy jeep szafari lehetőségéről. Az előbbire azt mondta, hogy mivel nagyon veszélyes egyáltalán nem javasolja. A terepjáró bérlésére pedig olyan összeget említett, hogy a kedvünk is elment tőle. Lassan kezdtünk arra gyanakodni, hogy vendéglátónk nem kis haszonra pályázik látogatásunkból. Ez akkor derült ki végérvényesen, mikor egyéb elfoglaltságaira hivatkozva aznap délután magunkra hagyott a fesztiválon. Így alkalmunk adódott ugyanis arra, hogy a városka utazási irodáinál alaposabban informálódjunk. És bizony sokkal barátibb árakra leltünk azoknál, mint amiket korábban hallottunk.

Csalódottságunkat, valami kellemes programmal akartuk feledtetni. Tekintve, hogy még három óránk volt naplementéig, az iroda felbérelt nekünk két fiatal, de tapasztaltnak tűnő vezetőt, hogy egy rövidebb kirándulást vigyenek minket az erdőben. Ezúttal két kalauzunk valóban kitett magáért. Sétánk közben rengeteget meséltek a környék flórájáról és faunájáról. Minden áron örvös medvét akartak felkutatni nekünk, de csak egy szarvast sikerült megugrasztaniuk. Nem csüggedtünk, mivel a srácok továbbvittek minket az erdőn túlra.

nadas.jpg

Felvezettek a folyó árterében fekvő hosszabb gátra, amely tanösvényként szolgált. A töltésről messzire elnyúló, magas elefántfűvel borított területre lehetett ellátni. Továbbsétálva, a porban, egy öreg tigris lábnyomát sikerült felfedeznünk, amely még aznap járhatott előttünk. Rádöbbentem, hogy ez tényleg nem tréfa. A vadállat akár ott is lapulhatott volna ránk lesve. Jutott is az izgalomból. A fiúk mindenáron mutatni akartak nekünk valami ütőset. Letértünk a gátról és bevittek minket a fejünk fölé nyúló magas nádasba. Lassan haladtunk a sűrű fűbe taposott csapáson, hátha felfedezzük azoknak az orrszarvúknak a nyomát, amelyek bőgését nem sokkal korábban halhattunk. A srácok olykor-olykor csendre intettek és fülüket hegyeztük, hátha meghallják az óriás teremtmények szuszogását.

elefantfu.jpg

Hirtelen az elefántfű hangos recsegésére lettünk figyelmesek. Egy súlyos test mozdult meg, amely egyre nagyobb sebességgel indult meg és pont felénk!. A srácok felénk fordultak. Arcuk fehér volt, szemükben megrökönyödés és félelem volt kiolvasható. Látszott, hogy ők se gondolták át a helyzetet. Ijedten szaladni kezdtünk, de a magas fűben csak kétségbeesetten bukdácsolásra tellett. Próbáltunk minél jobban eltávolodni a zaj forrásától. A súlyos kolosszus csakhamar elrobogott valahol mellettünk. Nem láttuk, de közel lehetett, talán tíz méterre se. Miután elült a zaj és kicsit magunkhoz tértünk az ijedtségtől, vezetőink úgy döntöttek, hogy jobb, ha elindulunk visszafelé a gáton. Mi jóváhagyóan bólintottunk. Elég volt nekünk is ennyi az izgalomból. A srácok magyarázkodásba kezdtek, hogy nem szeretnék, hogy az est még a folyó innenső oldalán szálljon ránk. Valóban későre járt, mi egyetértettünk.

Visszaérve a faluba vendéglátónkat még leteszteltük egy buszjegy-foglalással, de mivel erre is a valósnál másfélszer nagyobb összeget mondott, inkább hagytuk. Már tudtuk hányadán állunk. Másnap korán keltünk és miután még megpróbálta behajtani az állítólag lefoglalt jegyek árát, súlyos káromkodások és durva szidalmak közepette búcsúztunk tőle.

Viszont visszagondolva előző napi izgalmas kirándulásunkra, nem vontunk le negatív következtetéseket Chitwanról. Egyszerűen mi csak rossz vendéglátót fogtunk ki. Mindenkinek azt mondom: érdemes meglátogatni a Nemzeti Parkot. Érdemes elefánton lovagolni, érdemes akár egy hosszabb csónakázást is tenni és érdemes egy egész napos gyalogtúrát is szervezni az erdőbe. Viszont kérve kérek mindenkit, hogy ne menjenek az elefántneveldébe.