Pokharai időtöltés

2014.04.28. 01:53

Nepálba Sunauli-nál kíséreltük meg a belépést. Miután az indiai határátkelőnél elintéztük a kilépő papírokat, az innenső oldalon még utoljára bepróbálkoztak a pénzváltók 1-2 trükközéssel. Többjük szerint tiltott az 500 rupiásnál nagyobb bankjegy kivitele az országból, az átváltáshoz viszont persze nem egy túl szimpatikus árfolyamot ajánlottak fel. Miután több „üzletember” sunyi nézése és vigyora elrettentett minket bármilyen üzlet megkötésétől, gyűrűjükből kerülő úton menekültünk a kis utcácskákba és csakhamar azt vettük észre, hogy önkéntelenül is átléptük a határt.

1 - hatar.jpg

A nepáli határon

A túloldalon fél órán belül elintéztük a kérdőívek kitöltését, majd friss nepáli vízumtulajdonosként elindultunk az ország meghódítására. Normális helyen átváltottuk a rúpiát rúpiára, majd a kevés új pénzünkön befizettünk egy helyi minibuszjáratra, ami elvitt minket Bhairawa városába. Terveim közt szerepelt a közeli Lumbini, Buddha szülőhelyének meglátogatása, ami nem lett volna több mint egy fél napos kitérő, de mivel sokaktól azt hallottuk, hogy egy szentélyen kívül más nem található, a többiek leszavazták a programot. Helyette inkább az busz indulására várva megismerkedtünk Momo-val, egy nepáli nevezetességgel.

2 - momo.jpg

Mo-mo

Bhairawából éjszakai busszal indultunk Pokharába, amely később életem egyik legszörnyűbb utazásába fordult át. A tapasztaltak alapján én soha, de soha nem fogok többet Nepálban helyi busszal éjszaka utazni és nem javaslom senki másnak sem. A jármű zsúfolt volt, kényelmetlen, szűk ülésekkel és hideg volt. Nagyon hideg. Dermesztően hideg. Az ajtók, ablakok nem záródtak rendesen, így ahogy vágtunk át a hegyeken csak úgy húzott be a zug. Lassan haladtunk, megálltunk minden bokorban, hajnali kettőkor még vacsorázni is kedve szottyant a sofőrnek egy útba eső vendéglőben. Nonszensz.  Vacsizni hajnali kettőkor?  Egy részeg álló utast pedig csak nagy nehézségek árán tudtuk lebeszélni arról, hogy ne dőljön már állandóan Gyöngyi vállának. Hála az égnek sötét volt, így nem láttuk, hogy milyen veszélyes, kanyargós úton haladunk, a reflektor fényében én viszont néha egy árokba csúszott teherautó körvonalát véltem felfedezni.

Nem kis késéssel hajnali 3 óra környékén megérkeztünk a megváltást ígérő Pokharába. Az érkezés azonban Nepál második legnagyobb városába elég szerencsétlen időpontra esett. Hiába beszéltük le előre egy kanapészörfös ismerőssel érkezésünket, ő sehogy sem adott pontos címet, így hajnali órákban a pénzéhes taxisofőrök mindenáron valamilyen általuk javasolt hotelt erőltették. Az sms-ben megküldött útirányt a „Happy village”-be senki sem ismerte. Miután többszöri kérlelésre hosztunk végre megjelent egy robogón, már nagyon kimerültek voltunk a hideg, fárasztó utazástól és a mohó taxisokkal vívott szópárbajtól, így az első éjszakát, pontosabban azt, ami még hátravolt belőle a nagybátyja közeli vendégházában töltöttük. Kanapés szállásadónk lakhelye a Pokhara Lakeside nevű városnegyedétől még jó órányi sétára volt. Pokhara nagy tava mentén a poros földúton haladva értük el „Into the wild” nevű bungalowját, amely már nevében is jellemezte újdonsült barátunk világtól elvonult életmódját. Mindannak ellenére, hogy világot látott, művelt ember volt, pár barátjával inkább a csendes, város zajától távoli, kötelezettségtől mentes életet választotta. A kis fakunyhó, amit éjszakákra elfoglaltunk csupán egy szobából állt, berendezése puritán, mindössze 2 rácsos ágy volt. Az egyikről még a matrac is hiányzott…

3 - Into the wild.jpg

Into the wild

Pokhara és környéke amúgy rendkívül népszerű a túrázók és az extrém sportot űzők, különösen a paragliding kedvelőinek körében. A Phewa Tal nevű tó felül érkező termikek remek lehetőséget nyújtanak a közeli magas hegyről ugráló ejtőernyősök, sárkányrepülősök számára.

4 - tó.jpg

Phewa Tal

A Himalája környező hegyei közül pedig három is 8000 felé magasodik. Aki hosszabb időt szeretne eltölteni túrázással, annak kitűnő lehetőség az Annapurna alaptábor, vagy az Annapurna kör, amely utóbbi 20 napot igényel, de az élmény garantált.  Mivel mi az idő kötöttsége és a korlátozott anyagiak miatt csak egy hosszabb túra, az Everest trekk mellett döntöttünk, Pokhara környékén csak egy rövid egynapos túrát terveztünk be. A választás a Panchase-ra esett, amely igaz 2000 méter fölé nyúlt, mégis a szállásunkról aránylag könnyen elérhetőnek tűnt. Gondoltuk egy nap alatt megjárjuk, azonban két nap lett belőle. Helyi busszal elzötyögtünk a Pame faluig, ahonnan a zöldellő rizsteraszok között és a 8000 méteres hegyek látványa (Annapurnas, Dhaulagiri, Manaslu) mellett emelkedtünk a csúcsig.

5 - rizsterasz.jpg

Kilátás

6 - ökör.jpg

A rizstermesztés kemény munka

7 - lépcső.jpg

Lépcső vezetett felfelé

Mire felértünk a hegy tetejére bizony alaposan kifulladtunk, vizünk is elfogyott és a nap is lemenőben volt már, így éjszakára a csúcson épült buddhista templomban, illetve annak zarándokszállásán leltünk menedékre. A templom gondnoka és két fiatal segéde örömmel fogadtak minket. A két segéd különös „örömmel”, mivel több füvet szívtak, mint hegyi levegőt. Nem beszéltek angolul, így öreg mesterük érkezéséig akadtak kommunikációs problémák, de végül is forró itallal és laktató étellel kínáltak és mire megjött az öreg, akivel később jót beszélgettünk, a tábortüzet is beizzították.

8 - pagoda.jpg

Tábortűz a pagodában

Az éjszaka múltával folytattuk utunkat. A hegy másik oldalán ereszkedve, tovább gyönyörködtünk a pompás kilátásban, majd pár óra elteltével kiértünk a kikövezett főútra, ahonnan egy szerencsés stoppal visszaérve a városba csakhamar újra pokharai barátainkat üdvözölhettük. 

9 - lefelé.jpg

10 - Annapurna.jpg

Háttérben az Annapurna

11 -  Machhapuchhare.jpg

Machhapuchhare (Fishtail) - Nepál Matternhorn-ja

12 - stop.jpg

A szerencsés "stop"