Első iráni napok

2013.11.25. 15:39

Kora reggel fájdalmas búcsút vettünk Mehmettől és Dogubayazittól, majd kiálltunk stoppolni az Irán felé vezető főútra. Húsz perc várakozás után végül egy nem túl olcsó, de nem is kényelmes bérkocsival jutottunk el a határra. Az Ararát magas hegycsúcsának gyönyörű látványa egészen a határsorompóig elkísért minket.

01 - Ararát.jpg

Az országból való kilépéskor a török határőr még búcsúzóul kezet rázott velem és halkan belesúgta a fülembe:

-          Most átléptek Iránba, legyetek nagyon-nagyon óvatosak!

Kicsit megszeppenve és nagyon-nagyon óvatosan elsétáltunk az iráni oldalra, ahol rövid útlevélvizsgálat, pecsnik után nyájas mosoly, kézrázás és a falon két szakállas bácsi képe fogadott minket. (A két szakállas bácsi, amúgy egész Iránon át, minden boltban, minden múzeumban, még az utcákon is végigkísért minket.)

images3.jpg

Imam Khomeini és Imam Khamenei, az egykori és a mostani legfőbb vezető

A határon kevés pénzváltás után ­(a két bácsi megint rám mosolygott a papírpénzekről) egy gyors buszozással jutottunk el a közeli határvárosba, ahol a helyiek hamar kerítettek nekünk egy taxist, aki szíves örömest felajánlotta, hogy elvisz minket a 30 km-re fekvő Maku városába. Öt perces heves vitatkozás után, mikor végre felfogtam, hogy a 75 000 riálos tarifa, amiről alkudozunk mindössze három dollár, mosolyogva dobtam a hátizsákomat a sárga taxi csomagtartójába. A makui pályaudvarra toppanva épp elértük a Tabrizba tartó távolsági buszt, ahol a 3 órás utazásért fizetett újabb három dolláros tarifa megerősített abban, hogy Iránban filléres ára van a közlekedésnek.

Tabrizba estefelé érkeztünk meg, ahol megtaláltuk a Mehmet és a Lonely Planet által is javasolt lepukkant, de rendkívül olcsó Mashad Hostelt, ahol végre álomra hajthattuk a fejünket.

Másnap Mehmet barátjának, Bizhan-nak a telefonhívása ébresztett minket. A megbeszélt délutáni találkozóig még tettünk egy sétát a tabrizi forgatagban és a tourist office segítségével beszereztem egy iráni sim kártyát a telefonomba. Irán zárt ország, annyira, hogy külföldi telefonkártyát, bankkártyát egyáltalán nem lehet használni. Szeretteinkkel való kapcsolattartás végett így elkerülhetetlen volt egy helyi szolgáltató támogatása. A másik igen komoly probléma számunkra a külföldi internetoldalak iráni kormány által történő lelkes blokkolása volt. Sem a facebook, sem a blog.hu nem elérhető, csakis különböző segédprogramok használatával, amelyek segítenek a bejelentkezés helyének megváltoztatásában. Ez persze tovább lassította, az amúgy is korlátozott internet-csatlakozást.

02 - Tabriz utca.jpg

Az ötvenes évei közepén járó Bizhan, mint megtudtuk sikeres építkezési vállalkozó. Lepukkant fehér Peugeot kocsijával pár óra alatt végigkalauzolt minket Tabrizon. Megebédeltetett minket egy helyi étteremben, meglátogattunk egy cukrászdát, estefelé pedig csatlakozott hozzánk nővére és unokahúga, Dorna, akik végül meginvitáltak minket a nagymama házába is. Ennek köszönhető, hogy már iráni látogatásunk második napján alkalmunk nyílt meglesni, egy iráni család gyönyörűen berendezett otthonát.

03 - Lakás.jpg

Bizhan kedvesen felajánlotta, hogy ha gondoljuk, töltsük az éjszakát az irodájában, amely sokkal kényelmesebb a hostelnél és ahol még az internetet is tudjuk használni. Ekkor még nem sejtettük, hogy az este nem a kényelmes alvásról fog szólni. Ugyanis, mikor Bizhan kocsijával körbekalauzolt minket a városban, olykor vissza-visszatértünk egy kis üzlethelyiséghez, ahol a vendéglátónk mindig pár perces türelmünket kérte, majd egyszer csak egy nagy szatyorral tért vissza. Estefelé megtudtuk, hogy az üzlethelyiség valójában a hentes boltját takarta, aki birkavágás mellett, feketén, alkoholárusítással is foglalkozott. A szatyor pedig nem mást rejtett, mint egy üveg grúz vodkát és egy palack jóféle francia bort. A hajnal négyig tartó poharazgatás így elkerülhetetlenné vált. Bizhan elmagyarázta, hogy az iráni muszlimok, mindazok ellenére, hogy a vallás és a kormány keményen tiltja a szeszt, gyakorlatilag nagyobb alkoholfogyasztók, mint a helyi keresztények. Feketén gyakorlatilag mindent be lehet szerezni és mikor bepillantást láttam a hűtőszekrényébe ezt őszintén el is hittem neki. Az amúgy tényleg kényelmes irodájában eltöltött beszélgetésünk során persze mindvégig a Lonely Planet-ben olvasott mondat járt a fejembe:

„Ha egy idegen iráni meghívja az utazót az otthonába és ott egy estleges razzia során a rendőrség alkoholt talál, igen komoly bajba kerülhet az illető, akár börtönbüntetésre is lehet számítani. Semmi esetre se kockáztassunk!”

Szerző: greg.patko

Címkék: Irán Ararát Maku Tabriz