A Gili szigetcsoport Bali és Lombok között fekszik, az utóbbihoz közelebb. Három apró szigetből áll: Gili Trawangan, Gili Meno és Gili Air. Az első, a legnagyobb, a turisták party-szigete, a második, egyfajta természetvédelmi terület, míg az utolsó, a turisták által háborítatlanul, megmaradt a helyiek számára. Tulamben-ből egy furgon vitt minket Amed falucskába, ahonnan egy motorcsónakkal jutottunk át Trawangan-ra, a földi paradicsomra.

Szerencsénk volt, mivel még csak a szezon elején tartottunk, így gyorsan sikerült egy remek apartmant találnunk. Maga a sziget sem volt annyira zsúfolt, mint azt vártuk. Mindennek ellenére minden bár, étterem és butik nyitva állt és napközben is pont a megfelelő tömeg lepte el a strandokat, este pedig a szórakozó helyeket. Az egyik étteremben ismerkedtünk meg például Brunóval is, aki azért jött Gili-re, hogy megtanulja a Nagy kékség című filmből ismert szabadtüdős búvárkodás fortélyait. Francia révén kicsit nehezen tolta az angolt, de Caroline-nal, aki pár nappal később újra csatlakozott hozzánk, lévén, hogy ő is francia jól kijött. Bruno megmutatta, hogy milyen klassz helyeken lehet snorkelingezni és milyen gazdag a környező tengeri élővilág. A tenger lassan mélyült úgy négy méter mélységig, majd a parttól számítva kábé harminc méter után hirtelen egy mély fal következett, amin túl már csak a titokzatos kékséget lehetett látni. A fal mentén ijesztően erős áramlatok kerülték meg a szigetet, vitték az embert körbe, nem is nagyon kellett mozogni csak élvezni kellett a gyönyörű látványt, a korallokat, a színes halakat, miegymást. A homokos fövenyek körül méteres teknősökre lehetett vadászni. Nem telt el nap, hogy ne futottam volna bele egy vagy két Hawksbill teknősbe. Vicces volt látni, ahogy nyugisan csócsálja a növényzetet, miközben tőle húsz méterre labdával tomboltak a derékig érő vízben a turisták. Láttam még apró tintahalakat is, de murénával, tüskés rájával is összefutottam. Sajnos nagyon sok korall megsérült a dinamitos halászás miatt, és szomorú volt látni a tenger felszínén úszó rengeteg műanyagzacskókat, de ennek ellenére remek kikapcsolódás volt itt pipával búvárkodni.

Tettünk egy kirándulást a szemközti Gili Meno szigetre is, ahol lehetett látni egy harminc méter hosszú elsüllyedt uszályt is nem messze a parttól. Ez már viszonylag mélyen van, és ha alaposan szemügyre akarja venni az ember, akkor ehhez már oxigénpalack kell. Vagy olyan „free diving” tapasztalat, mint amit Bruno szerzett. Sétáltunk is Meno-n bár a kirándulóhajó nem adott túl sok időt rá, de így is megtekintettünk a sziget közepén lévő sósvizű tavacskát, valamint egy teknősneveldét, legalább száz apró tekivel.

Mind Trawangan-on, mind a másik két szigeteken tilos a motoros gépjármű használata, így sokkal nyugodtabban lehet közlekedni, mint Balin. Gyalog a legegyszerűbb, de biciklit is lehet bérelni, ha pedig valaki nagyon siet, vagy már elfáradt, akkor igénybe veheti a helyiek taxiként funkcionáló lovaskocsijait. A naplemente csodás, a bárokban Bitang jó söröket kínálnak, esténként pedig reggae-koncertek várják a szórakozni vágyókat.

Csodás hetet töltöttünk Gili-n, de sajnos egyszer minden jónak vége szakad, pontosabban mi csak váltottunk egy másikra. Beneveztünk ugyanis egy három napos hajóútra a távoli Flores szigetéig. Maga az út igaz nem luxusban telt el, de mindenképp izgalmas és kalandos volt.

A személyzettel együtt körülbelül húszfős társaság verődött össze. A nemzetközi csapatban képviselték magukat a svédek, a franciák, a belgák, az angolok, a németek, az amerikaiak, a spanyolok, az indonézek és persze szerény személyünkkel a magyarok is. A három nap alatt többször megálltunk fürdeni, snorkelingezni, egy-két szigeten tettünk rövidebb kirándulásokat is, de a csúcspont igazából Komodo szigeténél érkezett el. Ugye itt élnek a híres sárkányok, amelyek valóban meglehetősen nagyra nőttek.

 Szerencsékre ottjártunkkor elég kíváncsiak is voltak, így nem csak azt láttuk, ahogy a bokorban henyélnek. A sziget nemzeti park, így csak hivatalos vezetővel lehet kirándulást tenni, aki egyrészt a hosszú botjával távol tartja az olykor agresszív állatokat, másrészt érdekes információkat is ad az állatokról. A díszesen faragott, színes villás botjukról megjegyzem, hogy azért ez az önvédelmi fegyverzetük, mert a védett komodói varánusz már egyetlen példányának megöléséért is halálbüntetés jár Indonéziában. A szomszédos Rinca szigetén egyébként hasonlóan léteznek varánuszok, bár azok valamivel kisebbek komodói testvéreiknél.

A három napos hajóutat végül Labuan Bajoban fejeztük be, ahonnan egy utolsó búcsú bulit követően a társaság szétszéledt Flores szigetén. Volt, aki visszament Balira, volt aki a sziget belseje felé vette az irányt. Mi még maradtunk pár napot, hogy búvárpalackkal is felfedezzük a környék tengervizeit. Nem is maradt el a jutalom, de erről legközelebb…

a galeri