Iskolás koromban pusztán csak annyit tudtam / hallottam Bruneiről, hogy itt lakik a világ leggazdagabb embere, akinek több pénze van még Bill Gates-nél is!

- És ugyan honnan lenne annyi pénze? - kérdeztük akkoriban iskolatársaimmal.

- Hát az olajból! – jött a válasz, a bűvös szó, mely minden kétséget eloszlatott bennünk. Persze! Az olajból, hisz ott nagyon sok van… pláne egy ilyen kis országra nézve - morfondíroztunk magunkban.

És, hogy valaha is majd eljutok ebbe a távoli ázsiai miniállamba? Soha az életben nem gondoltam volna. Viszont mikor Melakában a további útvonalunk tervezgetése során szóba került, hogy Borneót is meglátogassuk-e (naná, ki ne szeretne egy ilyen egzotikus helyet megnézni) a szultanátus érintése, mely szintén a szigeten található, már nem is volt olyan messze a valóságtól. Mikor pedig ugyanezen a napfényes délelőttön ráakadtam egy nevetségesen olcsó Air Asia repjegyre, az ország azonnal reflektorfénybe került. Nem kellett sokat győzködnöm a többieket, hogy Malajzia borneói részére Bruneien keresztül menjünk. Olyan lendülettel foglaltam be 3 jegyet, hogy a vízumkötelezettségnek utána se néztem. Utóbb kiderült, szerencsére, hogy ilyenekre ott nincs szükség.

Szóval milyen is ez az olajban dúskáló piciny ország, amelynek vezetője a világ egyik leggazdagabb embere. Gondolnánk ugyanolyan modern és burzsoá, mint a hasonló cipőben járó közel-keleti országok, Dubai, Qatar, vagy akár Kuwait, ahol minden állampolgár munkanélkülinek születik, a felhőkarcolókat passzióból húzzák fel és alanyi jogon jár a Ferrari. Hát, nem nyert!

Brunei GDP-jének 90%-a ugyanis valóban a gáz és olaj kitermelésből származik, az említett mutató egy főre eső értéke pedig közel 40 ezer USD, szemben a magyar 20 ezerrel. Azonban ennek nem sok nyomát láttuk az országban. Se üvegpaloták, se cirkáló meseautók, se Gucci, se aranyélet. Láttunk pár szép családi házat, ahogy kanyarogtunk a buszon ülve a főváros, Bandar Seri Begawan külvárosában, de ilyeneket Budaörsön is találunk. A belváros pedig legkevésbé emlékeztetett egy üzleti csomópontra. Négy-ötemeletes szürke betonházak, itt-ott máló vakolattal. Akadt egy két újépítésű banképület (valami különös oknál fogva mindenhol az HSBC-be futok bele), de ezek nem dobták fel igazán a helyet. Az is hozzátett egy lapáttal, hogy hétvégén érkeztünk, így a kihalt utcákon minimális volt a forgalom, de így se hajtott elénk egyetlen feltűnő sportkocsi sem.

Ahogy a reptérről egy helyi buszjárattal beutaztunk a belvárosba, bennem valahogy nagyon gyorsan felmerült a gyanú, hogy a szultán nem véletlenül olyan tehetős. Szinte az összes olajbevétel nála landol, az alattvalóknak pedig csak annyit hagy, hogy azok éppen ne hőbörögjenek. És valóban nem hőbörögnek?

Brunei történelmébe kicsit beletekintve, kiderül, hogy az ország aránylag hosszú múlttal rendelkezik. A Szultanátusnak a nyugati gyarmatosítást a 15-18. században valahogy sikerült megúsznia, bár kereskedelmi jelentőségét elveszítette. Végül aztán 1988-ban mégis angol védnökség alá került és teljes függetlenségét csak 1984-ben nyerte vissza. Ahogy utána olvastam, 1962-ben viszont kitört egy lázadás őfelsége ellen, azonban a britek ezt segítettek neki elfojtani. Azóta rendkívüli állapot van érvényben. Az országgyűlést, pontosabban a törvényhozó testületet az 1984-es megalakulása óta persze még egyszer sem hívták össze, bár a miniszterelnöki posztot a szultán birtokolja, aki mindemellett pénzügyminiszter és a védelmi miniszter is egyben. Brunei az első ország Dél-Kelet-Ázsiában, ahol a Sharia-t is alkalmazzák. Az iszlám jogot idén vezette be a szultán, aki mellesleg a legfőbb vallási vezető. No, de kiről is van szó? Ki is ez az ember, aki abszolút uralkodóként alakítja a kis olajállam sorsát?  Úgy hívják: Sultan Haji Hassanal Bolkiah Mu'izzaddin Waddaulah ibni Al-Marhum Sultan Haji Omar Ali Saifuddien Sa'adul Khairi Waddien. 1967-ben vette át apjától a trónt és ezzel a negyedik a legrégebb óta hatalmon lévő uralkodók között. (Nem, az első nem Erzsébet, hanem a thai király.) A Forbes magazin 2008-ban 20 milliárd dollárra becsülte vagyonát. Három feleségétől nyolc gyermeke született, akik a világ legnagyobb palotájában élnek. Az uralkodói rezidencia az ún. Istana Nurul Iman (jelentése: a hit fényének palotája) 200 ezer nm2 alapterületű. Összesen 1788 szoba, 257 fürdőszoba, 18 lift, 5 úszómedence, egy légkondicionált istálló (200 lóval), egy 110 férőhelyes garázs és egy óriási 4000 fő befogadására alkalmas bálterem kapott benne helyet. A palotát 1984-ben építették 1,4 milliárd dollárért (az MNB még gyűjtögethet). A birtokon található még a szultán saját 1500 férőhelyes mecsetje is.

A palota aranykupolája a háttérben

És nagy autóbolond a család! A brunei szultán rendelkezik a világ legnagyobb kocsi-gyűjteményével, a földkerekség legdrágább és legritkább márkáival. Nincs hivatalos adat, de egy jelentés szerint olyan 2500 autó lehet a birtokában, bár azt is híresztelik, hogy ebből 2000 olyan keserves állapotba került az évtizedek alatt, hogy azoknak végük. Itt egy érdekes beszámoló ezekről a Ferrarikról, Porschekról, Bentleykről. Sok mindent elmond az is, hogy az 1990-es évek közepén a Rolls-Royce bevételének felét a brunei hercegek megrendelései adták. A kedvenc biztos a 24 karátos aranylemezzel borított Royce lehet. A sportrepülők, helikopterek és jachtok a saját Boeing 747 már tényleg bagatell.

A felsoroltak hallatán minden józan alattvalónak kinyílna a bicska a zsebében, de ha már zsebekben turkálunk, nézzük meg, miért is nem zúgolódik az a közel 400 ezer brunei. Mert azért annyira nem rossz a sorsuk, hogy akár ne lehetne rosszabb. Nincsenek például adók. Hoppácska! Van viszont ingyenes oktatás és egészségügy. Közel 1000 emberre jut egy orvos! Ők még kapnak nyugdíjat, pedig az átlagéletkor férfiaknál 74, nőknél 77 év. És a nagyfőnök még a rizs árát is támogatja! Amit aztán tényleg nem lehet überelni.

Ha valaki nagy látványosságokat vár Bruneitől az bizony csalódni fog. Az ország nagy részét dzsungel borítja. A leginkább ismert az Ulu Temburong Nemzeti Park, amely bár 500km2 területen fekszik el, védettsége miatt a turisták csak 1 km2-en garázdálkodhatnak. Lehet rövid túrákat tenni, fák között kifeszített függőhidakon mászkálni, vagy csónakázni a Belalong folyón. Mivel mi az effajta programot Borneó más részén terveztük kivitelezni, így ezt itt kihagytuk. Nem is volt olcsó, bár maga az ország nem olcsó, tekintve, hogy a brunei dollárt 1:1 arányban váltják a szingapúrival. Inkább maradtunk a fővárosban és hagytuk magunkat rábeszélni egy motoros csónakázásra, amelyen elvittek minket a Kampong Ayer-hez, amely a világ legnagyobb úszó faluja.A Kelet Velencéjének is csúfolt városrészben aztán szembesültünk, hogy itt tényleg nem luxusban élnek az emberek. A cölöpökön nyugvó roskatag faházakban több mint 30 ezer ember él.

A Kampong Ayer valójában nem is egy, hanem közel 40 falu, amelyeket fahidakkal és kilométereken elnyúló fapallókkal kötöttek össze. Megtalálható itt minden, ami az élethez kell: iskola, kórház, mecset, étterem, vegyesbolt, még benzinkút is, ha fel kell tankolni a motorcsónakot.

Bandar Seri Begawan-ban található viszont néhány nagyon szép mecset. Ezeket érdemes, ha már belülről nincs rá mód, legalább kívülről mindenképp megszemlélni.

 Tamoi mecset

 Omar Ali Saifuddin Mecset