Ráment az egész napunk, mire az őserdőből eljutottunk a tengerparti Mersing városába. Sajnáltam is Tamást, hogy a kevés szabadságából erre kellett áldoznia egy teljes napot, de hát a buszcsatlakozás Malajziában nem olyan rugalmas, mint idehaza. Haha, jó vicc volt. Itthon sem rugalmas.

Na, a lényeg, hogy ebben a lepukkant kikötővárosban kellett éjszakázni, mivel az áhított szigetünkre csak reggelente indult komphajó. A szálláskeresést már rutinból nyomtuk. A buszon mikor még volt wifi begyűjtöttem a legolcsóbb szállások listáját, ezeket kezdtük el szép sorban végigjárni. Amúgy még jó, hogy a lerohadt diákszállók mindig egymás közelében vannak, így sokat nem kell battyogni. Itt is egy utcában találtuk meg mind. A legolcsóbbat kihagytuk, mert egy netes véleményező az éjszakáját az erkélyen töltötte a csótányok miatt. Így egyből a másodiknál próbálkoztunk. A recepcióssal kis hőbörgés és egymás sértegetése után sikerült megállapodni egy kelet-európai szemmel is elfogadható árban, így az utolsó akadály is elhárult, hogy kipihenjük a nap fáradalmait. Másnap már kora reggel lesiettünk a kikötőbe, hogy tájékozódjunk a hajók indulásáról. Hála az égnek sokat nem kellett várni, bár egy gyors villásreggeli még így is belefért az egyik büfénél.

Pulau Tioman egy 32 X 12 km-es széles kis sziget a maláj félsziget keleti oldalán alig kétszáz kilométerre Szingapúrtól. Mivel nincs komolyabb reptere, az európaiak körében nem olyannyira felkapott hely, bár az is igaz, hogy mi a monszun után, épp szezonnyitásra estünk be. Zsuzsa egykori munkatársa áradozott róla, így úgy gondoltuk hiba lenne kihagyni. Mivel a begyűjtött térképeken a legtöbb búvár zászlócska a sziget utolsó legészakibb megállójánál virított, így a választásunk erre a helyre, név szerint: a Salang nevű falura esett. És valóban, nem döntöttünk rosszul! Őszintén megvallom, kicsit aggódtam, mikor Mersingben megláttam a zavaros tengervizet. Féltem, hogy hasonlóan járunk, mint Langkawin, ahol ott jártunkkor a monszun által felkavart tenger miatt semmit nem lehetett látni a tengeri élővilágból. Viszont itt, mikor kiszálltunk a hajóból és szembesültünk a gyönyörű kristálytiszta vízzel, a fehér homokkal és a pálmafákkal már tudtam, hogy a bátyámnak ezúttal tudunk majd valamit mutatni a paradicsomi környezetből.

Amúgy Salang maga nem egy nagy hely. Van vagy három nagyobb üdülőtelep, lábakon álló faházakkal, négy vagy öt étterem, két ABC és egy italbolt, ami este 8-kor bezár. Tipikusan az a hely ahol a második este már nevén szólítod az összes embert a falu egyetlen krimójában. Nincs is ezzel baj. Tök jó arcok gyűltek össze a fent nevezett műintézményben, amelynek itt éppenséggel egy BBQ étterem adott helyet. A falu éjszakai szórakozóhelyévé avanzsáló étteremben egész finom halételeket (cápát, ráját) és tengeri herkentyűket lehetett kipróbálni. A maradékot meg általában a települést átszelő patak partján tanyázó varánuszoknak dobálták ki, plusz látványosságot biztosítva ezzel is a turisztoknak.

Alkonyatkor hatalmas gyümölcsevő denevérek rajzottak ki a sziget barlangjaiból és olykor egyik másikban mintha jómagam is a Batman-t véltem volna felfedezni. A csibész majmok ilyenkor estefelé már takarodót fújtak. Rájuk viszont figyelni kellett! Egyáltalán nem voltak ijedősek, viszont olykor elég agresszívan viselkedtek. Zsuzsát meg is kergette az egyik. Ami még undok dolog és sokkal rosszabb a majmoknál: az a sand-fly, a homoki légy. Kis apró szúnyoghoz hasonló bogár, aminek a harapása hetekig nem múlik el, iszonyúan viszket és csúnyán elfertőződhet. Sose heveredjünk le csak úgy a homokra, csakis lepedőre és mindig jó alaposan kenjük be magunkat valamilyen napolajjal, vagy kókuszolajjal. Komoly! Szegény Gyöngyit alaposan megmarták!

No, de visszatérve a tengerhez. A magazinok nem véletlenül hirdették a 70-es években Tioman szigetét a világ egyik legszebb búvárhelyeként. Gyönyörű, épen maradt korallok, változatos tengeri élővilág alig pár méterre a parttól. Az ott töltött hét alatt pipával is becserkésztünk szinte minden említésre méltó tengeri szörnyet. Láttunk cápát, ráját, barracudát, tengeri kígyót, murénát és még teknőst is.

Persze, ha már ott voltunk a mélyebb vizeket is fel akartuk fedezni. Így ismerkedtünk meg egy a szigeten élő, fiatal és - csodák csodájára - magyar lánnyal, Rozival. Rozi pár éve egy nyaralás alkalmával látogatta meg barátnőivel a Tioman szigetet és egy pillantásra szerelembe esett a gyönyörű szigetvilágba és későbbi férjébe, Jamalba. Az amúgy maláj származású srác egy búváriskolánál dolgozott akkor is és most is. Ennek köszönhetően futottak ők is össze és mi is Rozival. Megjegyzem mikor mi ott voltunk Rozi már a kisbabájukat várta és mivel ez a blog jelentősen le van maradva, azóta örömmel mondhatom, hogy a pici már megszületett. Gratulálunk!

Jamallal

Szóval Rozi és Jamal haláli rendesek voltak. Mivel még szezon eleje volt és nem tolongtak az ügyfelek felajánlották, hogy szívesen elvisznek (pontosabban csak Jamal) minket és Tamást egy discovery merülésre. Méghozzá tök ingyen! A jetty végében merültünk, ami annak ellenére, hogy egy betonmóló, rengeteg érdekességet rejtegetett magában. Itt láttam például életem első tintahalát. :)

Sőt Rozi még a víz alatti kamerát is kölcsönadta nekünk, így nagyon jó és emlékezetes képeket tudtunk készíteni. Természetesen úgy véltük, hogy ezt illik folytatni, így a következő napon befizettünk náluk további két merülésre. Szóval, ha valaki Salangon jár, keresse Rozit, Jamalt, vagy a Scuba-Naut Dive Center-t, rögtön a BBQ Restaurant előtt! Nem fog csalódni!

Amúgy én rendkívül sajnálom, hogy a sziget belsejében nem néztünk alaposan körül. Habár a helyiek nem tartották túl jó ötletnek, biztos izgalmas lett volna egy pár órás dzsungeltúra, vagy egy két nagyobb szikla megmászása. Amit azért mi sem hagytunk ki, az a sziget lepusztult kísértet szállodája! Az omladozó épület a partról és a jettyről is jól látható. Az öböl fölé magasodó domboldalba tervezett hotelt alig pár éve építhette egy vállalkozó, de mint hallottuk elmaradt a turisták özöne és a szállodát be kellett csukni.

A kísértetjárta szálló

A háromszintes, úszómedencével és melléképületekkel ellátott monstrum ma már az enyészeté. Elvittek mindent, ami mozdítható. Ahogy lenni szokott, még a konnektorokat és a vezetékeket is kitépték a falból. A természet pedig elkezdte visszaszerezni, ami egykoron hozzá tartozott. A monszun megtépázta a homlokzatot és az épületszerkezetet. Itt-ott már beszakadt padló fogadott minket. Az indák benőttek az ablakon, a lugas pedig beszőtte a ma már nehézkesen követhető járdát. Ma már a mázas csempével kirakott medencében is csak az óriásgyíkok pancsikolnak.

 Huhú

Az épület igaz még így is impozáns és könnyen eljátszhattunk a gondolattal, hogy rendbe téve, milyen klassz üdülőhelyet lehetne varázsolni belőle. Mégis felvetődnek a kérdések. Mi lehetett a baj korábban? Miért nem sikerült felfuttatni a szállodát ilyen paradicsomi környezetben? Nehézkes volt a közlekedés? De hát Szingapúr itt van a közelben, Ko Lipén pedig még kikötő sem volt mégis ellepték a turisták! Esetleg a vállalkozó lába alatt lett forró a talaj? Vagy nem fizetett eleget a működési engedélyért? Nem tudjuk a választ. A helyiek viszont arról meséltek, hogy egy-egy estén, mikor vihar korbácsolja fel a tengert, a hotel felől fájdalmas gyereksírás hangjait fújja a szél a falu felé. Senki nem mer utána járni és senki nem mer az épület közelébe jönni. Bolondok is lennének, hisz az a hely el van átkozva!

A kilátás