Nem kértünk reggelit, mert a fogadósasszony egy paraszt. Az egy dolog, hogy tegnap kiröhögött minket, mikor a mosdóvízről kérdeztük, de mikor plusz takarót szerettünk volna, egyáltalán nem volt hajlandó adni. Arra hivatkozott, hogy jönnek még vendégek, pedig rajtunk és a kínai páron kívül senki fia borja nem tartózkodott a vendégházban. Egyszerűen bunkó volt. Láttuk, hogy rengeteg takaró és pokróc volt még felhalmozva az egyik szobában. Szóval nem voltunk hajlandóak pénzelni az ilyen vendéglátót, ezért nem kértünk reggelit. És amúgy is volt müzliszeletünk. Inkább azt majszoltuk el a szobában, a csendben elkészített forró teával. Luck és Ari nyilván éhen maradtak, mivel így nem kaptak semmit utánunk a nőcitől. Erre mindkettő teljesen begőzölt. Pár perccel miután elhagytuk a szállást, megálltunk feltölteni a palackokat a forrásnál, mire ők meg egyszerűen faképnél hagytak minket. Lassan beszélni kéne a fejükkel, mert a viselkedésük totál elrontja a hangulatot.

Az időjárás délelőtt kitisztult, szépen sütött a nap, míg feljebb nem mentünk a magasba. Késő délután már hidegebb lett és leereszkedett a köd is. A patak, ami mentén haladunk már szinte be van fagyva. Nagyon szép látványt nyújt.

Kora estére elértük Dingboche-t, ahol végre egy forgalmasabb fogadóban szálltunk meg. Viszont itt is csak azért, mert Luck ismerősének a vendégháza be volt zárva. A társalkodóban összefutottunk a tegnapi két angollal, akikhez később csatlakozott a holland is a kanadaiakkal, meg egy német-ausztrál nőcivel. Élénk társalgást folytattunk a meleg kandallónál.

A vendégház tulajdonosa egy igazi serpa. Na tudni kell, hogy a serpa az nem a teherhordó paraszt, hanem egy büszke népcsoport, akik többet tudnak a hegyről, mint bármely más nepáli. Emiatt fogadják fel őket a magashegyi hegymászásnál. Életüket kockáztatják a hegyi útvonalak kiépítésénél, valamint a profi hegymászók vezetésénél, így nem csoda, hogy többet kasszíroznak az átlagnál. Ezért a serpákra inkább irigykedve tekintenek az olyanok, mint Luck, vagy Ari.

Amúgy ebben a magasságban már tényleg nincs víz a vendégházakban. Le kellett mennem a patakhoz onnan hoztam innivalót. Ekkor találkoztam az öreg kereszteslovaggal is. Átakart jönni a mi éttermünkbe vacsorázni, meg kicsit társalogni velünk, de nem tehette, mert különben a másik vendégház extrafelárat számolt volna fel neki a szobájáért. Micsoda buta szabályok...