Mivel Agrában a kelleténél több napot töltöttünk, Varanasira sajnos így kevesebb idő jutott. Olyannyira, hogy a végén csupán egy délutánt tudtunk csak eltölteni a hinduk szent városában. Utólag már nagyon bánom, de mivel Indiára már így is a tervezettnél tovább maradtunk és féltem, hogy Nepálba érve elromlik az időjárás sietnünk kellett. Mindezek felett Gorakhpurban már várt ránk egy CS vendéglátó, akivel már leegyeztettük érkezésünk dátumát. Miután sietve kellett megjárnunk a várost, még a vasútállomáson leraktuk a hátizsákjainkat egy megőrzőbe és muszájból, de legalább jutányos áron, megalkudtunk egy tuktukossal egy városnéző fuvarra.

Na, ezt így ne csinálja senki! Ha már egyszer eljutott az ember Varanasiba, töltsön is itt el egy kis időt. Hagyni kell, hogy megérintsen a hely szelleme, átitasson kozmikus hangulata. Ha így teszel lassan felismerni véled majd az utcán kolduló, szakadt csövesben a yogi-t, az átlagnál is koszosabb, húgyszagú sikátorok házaiban az indiai építészet óriásait, vagy a bizarr, non-stop halottégetésben, esetleg valamely hindu templomban a lélekemelő spiritualitást.

Na de, hogy, ne legyek szarkasztikus, ismétlem tényleg érdemes több napot szánni a Gangesz lépcsős Ghat-jaira. Mi jó borsos áron szereztünk csónakot, ami elvitt minket egy közel két órás ringatózásra a folyón. Nem láttunk úszó, rohadás-félben lévő holttesteket, se emberét, se állatét, de viszont majdnem napszúrást kaptunk a 40 fokban. Csónakunkkal megközelítettük a nagyobb krematóriumot (összesen kettő létezik a folyóparton), ahol sorozatban gyújtották meg a tüzeket a holttestek alatt. A lepelbe burkolt halottakat először megmártják a folyó szent vízében, majd ezt követően helyezik el a csöpögő földi maradványokat az előkészített máglyán. Kegyeleti okokból nem készítettünk videót és fényképet, így a blog ennyivel szerényebb lett.

A csónakázást, amúgy fel lehet váltani egy hosszabb partmenti sétával, amely különösen ajánlott naplemente idején. Mi a hajóutat követően egy majmokkal teli templomba (Durga Temple) mentünk, ahol sok, közel sem aranyos emberszabásúval találkoztunk. Semmi extra, kihagyható lett volna. Varanasi másik fontos, Shiva tiszteletére épített Kashi Vishwanath templom pedig épp zárva volt ottjárttunkkor, így erről inkább nem nyilatkozok.

A vízparti krematórium melletti aranymosók hatalmas leleményességről adnak tanubizonyságot.

Varanasi híres textiliparáról, különösen a selyem és pasminakelmék készítéséről. (Az addig fogalmam sem volt mi az a pasmina, mindazonáltal az egyik ún. „factory”-ban, ahová kénytelen-kelletlen elvitt minket a taxis, vettem egy szép sálat Gyöngyi számára névnapi ajándékképen.

És ennyi volt Varanasi. A sofőr visszavitt minket a pályaudvarra. Kivettük a csomagjainkat ettünk gyorsan valami csípőset egy közeli zajos kifőzdében, majd bevadásztuk a megfelelő vonatszerelvényt, amely tovaröpített minket Gorakhpur felé. Oda csak késő éjjel érkeztünk meg. Kedves és művelt tanár-család fogadott minket. Olyan, amilyennel még nem találkoztunk Indiában. Még sofőrt is küldtek ki elénk. Éppen ezért is nagyon sajnálom, hogy olyannyira megsértettük őket, mikor bevallottuk, hogy csak az éjszaka fennmaradó részét töltenénk náluk, mert másnap már indulnánk is tovább a határ felé. Tudom a Couchsurfing nem erről szól, de az az igazság néha tényleg nem tudni, hogy mit vár a vendéglátó az embertől. Pusztán csak szállást ad és pozitív visszajelzést akar, vagy tényleg velünk akarja eltölteni az idejét és komolyan meg akarja tudni kik vagyunk, milyen kultúrából érkeztünk. Ebben az esetben az utóbbi lett volna, amit mi nem sejtettünk előre, mivel hangsúlyozom Indiában még egy család sem fogadott minket. Egyszerűen nem jellemző. Mindazonáltal rajtuk kívül, Gorakhpurban az égadta világon semmi sincsen, így akár egy további napot is botor dolog lett volna eltölteni…