Udaipurban hostel után kellett néznünk, mert legújabb barátunk Suchil lakása épp felújítás alatt állt, így szállást nem tudott biztosítani számunkra. Ennek ellenére remek házigazdának és útikalauznak bizonyult. Nem volt különösebben járatos a CS működésében és mi voltunk az első vendégei, így tejben-vajban fürösztött minket.

Érkeztünkkor épp Vishnu-t ünnepelték a helyiek, így volt szerencsénk a város legszebb hindu templomát, a Jagdish Temple-t egy szertartás alatt megtekinteni, mikor a hindu asszonyok és a fiatal lányok Vishnuhoz imádkoztak, énekeltek és adományokkal látták el a szentélyét.

Vishnu teki alakban

Adomány

Gyöngyi fiatal lányokkal

Nem messze a templomtól található a maharadzsa palotája (City Palace), amely bár kívülről látványos belül számunkra nem sok izgalmat tartogatott. Egyedül az ablakok kilátása ragadta meg figyelmünket, de ha az ember igazán szép panorámát szeretne, menjen fel a drótköteles libegővel a Machla Magra (Fish Hill) nevű hegyre. Egész Udaipur az ember lába alatt fog heverni.

Kilátás a palotából

Kilátás a hegyről

A város körül két mesterséges tó helyezkedik el. A Lake Pichola és a Fateh Saar Lake. Az előbbiben, amely a városhoz közelebb esik, található két sziget. Az egyiken épült a Jag Mandir templom, a másikon a Lake Palace, amely utóbbit 1971-ben luxusszállodává alakítottak. Itt forgatták a James Bond sorozat Octopussy epizódját, amelyre vonatkozólag számtalan hivatkozást találtunk hosszú sétáink során. A templomhoz és a szállodához szerveznek csónakos kirándulást is, de mivel irreálisan drága volt, mi nem fizettünk be rá. A kilátópontról, amúgy is tökéletes panoráma tárult a szemünk elé. Ha valaki megunja a bámészkodást javaslom, hogy menjen és nézze meg az onnan alig száz méterre épített Kali Mata templomot is, amely bár lemarad a deshnokitól, de így is összefut az ember pár szent patkánnyal.

Jag Mandir

Sushil egyik este elvitt minket még egy skanzenbe (Shilpgram) is, ahol megismertük a régi falusi életmódot, népviseletet és hagyományos táncokat, ugyanakkor egy csomó felesleges kézműves árut és szuvenírt akartak a nyakunkba sózni. Mi megpróbáltuk Illően elutasítani mind, bár elég rámenősek voltak. Lassan-lassan Sushil is felfigyelt arra, hogy míg ő jól elbeszélget a helyi árusokkal, addig mi alig bírjuk őket levakarni, ezért egy sokkal kellemesebb helyre, egy francia pékségbe vitt el minket. Itt végre több sajtos bagett alakjában feleleveníthettük az ismerős hazai ízeket. Semmi chili!

Skanzen

Kedves barátunk látnivalóként még figyelmünkbe ajánlott egy menhelyet, amit egy amerikai nő alapított a kóbor kutyák és a többi szerencsétlen állat számára, azonban ő sem tudta igazán, hogy hogyan lehet oda eltalálni, valamint Udaipurra szánt időnk is a vége felé járt már, így nem volt alkalmunk elmenni és megnézni a menhelyet. Mindenesetre elismerésem az illető iránt, kitartást és boldogulást kívánok számára és remélem, hogy akinek sikerül ide eljutni az valamilyen módon támogatja ezt az Indiában igencsak kellő kezdeményezést.