Korábbi bejegyzésemben említettem, hogy a minőségi szolgáltatás a teve szafarikat illetően (is) igen eltérő Indiában. Mi nem voltunk maradéktalanul elégedettek, de az alábbiakban elmesélem mit is kaptunk a pénzünkért.

Például ganéjt... 

Mivel egy éjszakát a sivatagban szerettünk volna tölteni mi egy másfél napos útra jelentkeztünk, (került ez nekünk 1300 rúpiába koponyánként), amely egy egész napos tevegelést, étkezést (két reggelit, ebédet és vacsorát) és lepedő gyanánt a csillagos éjszakát kínálta. (A sátras zenés-népi táncos, eszem-iszom-mulatom programot meghagytuk az angol nyugdíjas utazóknak.)

Kódorgásmentesített teve

Már a túra eleje nehezen ment, mivel kora reggel alig találtunk egymásra a jeep-sofőrünkkel. Miután elindultunk vele Jaisalmerből úgy félórányi kocsikázás után állt meg a kocsival az út szélén, ahol tevehajcsárunk már várt ránk a négy tevéjével. A hangulat viszont nem volt túl jó. A kocsi vezetője miután kipattant az autóból hosszas veszekedésbe kezdett emberünkkel. Mi értetlenül álldogáltunk a jeep mellett. Később a szafari vezetőnk csak annyit mondott az esetről. hogy a fejmosást lemerült telefonja miatt kapta (nem tudták elérni), a sofőr pedig azért volt ilyen agresszív, mert a sok bételdió rágásától be volt állva. Az utóbbit még csak-csak elhittük, mert tényleg sokat vigyorgott a fazon az út alatt, de a lemerült telefon elég hihetetlenül hangzott, ugyanis sivatagi kalauzunk segítője folyamatosan nyomatta a zenét készülékéről, mit sem törődve azzal, hogy nincs töltő a pusztában. Végül is vállat vontunk, mondván nem a mi dolgunk, inkább vártuk a beígért reggelit. Na, azt várhattuk, helyette felpakoltak minket a tevékre és már indultunk is neki a sztyeppének. Csak azért, hogy úgy harminc perces tevegelés után, mikorra már épp kezdte mindenki élvezni a dolgot, hirtelen megálljt parancsoljanak a tevéknek és belevágjunk a másfél órára nyújtott pihenőbe, valamint a korábban a várva várt reggelivel egybekötött ebédnek. Az étek elég alap volt, lekvár, csapati, valamint krumplis zöldséges rizs. Ízre nem volt rossz, bár újdonsült barátaink kézmosási szokásait látva (nem volt) kicsit félve ettünk belőle. (A sivatagban persze nehéz a higiéniára figyelni, így nem is panaszkodtunk mikor ropogott a fogunk alatt a homok…)

Készül a tízórai

A pihenő alatt alkalmunk nyílt beszélgetni a vezetőnkkel. Megtudtuk, hogy szegény vidéki családban nevelkedett, írni-olvasni se tud, angolul is csak a turistáktól tanult meg (hozzáteszem elég jól) és egész életében verte a sors. Ahogy elmondta a tevék nem az ő tulajdonában vannak, csak ellátja és vezeti őket, de félő, hogy az aznapi incidens miatt eme rosszul fizetett állása is most veszélybe került. Szóval előadta a sztorit, közben rá-rácsodálkozott fémbögréinkre és svájci bicskánkra, mivel ilyeneket – állítása szerint –  sose látott. Miután jól kipihentük fáradalmainkat és a fiatal segítője zsebéből visszakértük Gyöngyi bicskáját (azt hitte a bolond, hogy nem vesszük észre a lopást) újra nekivágtunk a terepnek.

Füves, bokros szavannán haladtunk, ahol a növényzet takarásából, olykor-olykor apró sivatagi őzek ugrottak elő. A bokrok aztán kezdtek elmaradozni és a száraz gazos talajt kezdte felváltani a homok.

Backpacking tevéknek

A messzeségben már kezdtük felismerni a képeken is látott igazi sivatagi dűnéket, mikor vezetőnk hirtelen újra megálljt parancsolt a tevéknek és miközben kezdte lepakolni a tevékről a csomagokat csak annyit mondott, hogy a mai nap eddig jöttünk. Legjobb, ha lepihenünk, fiatal társa mindjárt nekilát a vacsora elkészítésének, neki most el kell vinnie, megitatni az állatokat. Miután lemálházta az összes állatot, megigazította a nyeregként funkcionáló pokrócokat ­– szemmel láthatóan két-két főnek helyet csinálva – majd szépen faképnél hagyott minket.

Mi csak döbbenten álltunk, meg se tudtunk szólalni, hogy ez most mi? A dűnék itt vannak karnyújtásnyira és mi meg sem nézzük őket? Ez meg elmegy privátba fusizni más túrisztokhoz? Na szép…

Fél órás tanakodás után, úgy döntöttünk, hogy a közeli naplemente ide, közeli naplemente oda, mi csak azért is megnézzük magunknak azokat a homokdombokat. Akkor is, ha egyedül kell nekivágnunk a kb. egy-két kilométeres távnak. Bár a dimbes-dombos terep remek hely volt arra, hogy a mozifilmekből ismert buta módon eltévedjünk, folyamatosan hagytunk magunk mögött valamilyen jelzést, hogy pár óra elteltével sikeresen vissza tudjunk találni.

Sivatagi árnyak

Miutn visszatértünk szemrevételeztünk éjszakai táborhelyünket is. Ez gyakorlatilag egy viskó volt, amibe vaságyakat és koszos takarókat zsúfoltak össze. Mivel mi a vezetőinkkel szemben inkább a csillagos ég alatt szerettük volna álomra nyújtani fejünket, szó nélkül kihúztunk 3 ágyat és azon fészkeltük be magunkat. Én szó szerint befészkeltem magamat, mivel okulva a „majdnem lenyúlt bicska” esetéből minden értéktárgyamat, fényképezőt, laptopot, pénztárcát a hálózsákban rejtettem el.

Sokat hallottam, hogy a sivatagban milyen szép a csillagfényes éjszaka, de szerintem az Alföldön ugyanazt kapja az ember. Igaz, láttunk több hullócsillagot is, sőt, az egyik olyan fényes volt, hogy több centis csíkot húzott maga után. Pár nappal később olvastam, hogy épp akkortájt zuhant le valamely európai űrkutató intézet lestrapált szatellitje.

Ami a lányokat igazából aggasztotta a sivatagban az érdekes mód az ágyunk körül ólálkodó kóbor kutyák voltak. Szerintem csak a kikapart maradék ételre pályáztak, de Gyöngyire és Zsuzsára a frászt hozták, így ők lélegzetvisszafojtva, reggelig virrasztottak.

Hajnalban keltünk (azaz keltem), ami tényleg szép a sivatagban. (Lásd fenti kép.) A reggeli után még másfél órácskát imbolyogtunk sivatagi hajóinkon, de már szemmel láthatólag csak a nem túl távoli műútig, ahol már várt is ránk a jeep, hogy visszavigyen minket a városba.

Mindent összeadva szép élménynek bizonyult a tevegelés és így utólag már azt mondom érdemes volt rászánni a pénzt és az időt, még ha a Thar sivatag nem is adta azt az igazi "Szahara hangulatot", mint amit az utazási iroda beígért. A kirándulás alatt viszont bizony sokat bosszankodtunk azon, hogy mennyit lespóroltak a korábbi ajánlatból, így ha valaki tevegelésre adja a fejét Jaisalmerben, annak azt javaslom legyen körültekintő, hogy melyik irodát választja és mire, mennyit fizet. Van, amin tényleg nem érdemes spórolni.