Sumela monostor

2013.11.05. 14:35

Vendéglátónk Kutay nem igazán volt oda azért, hogy egyetemi éveit Trabzonban és annak környékén kell eltöltenie. Mivel Antalyia környékéről, azaz Törökország mediterrán részéről származik egyáltalán nem kedvelte meg ezt a hideg és az év nagy részében csapadékos környéket, sokat bandázott Isztambulban is és így a kicsi, lepukkant Sürmene dögunalom volt számára. Ezt amúgy teljes mértékben elhiszem neki. A számítógép mellett az egyetlen, ami megmentette a penésztől a Couchsurfing utazók lelkes hosztolása volt. Trabzon ugyanis remek hely az iráni vízum beszerzésére, továbbá a Grúziába tartó stopposok is akarva akaratlanul áthaladnak a városkán. Kutay így eldöntötte, hogy rekordott fog dönteni és minden szakadt hátizsákost befogad, akit csak lehet. Mindezért hatalmas respect! Jöttünkkor épp holtszezon volt, de azért másnap két kanadai, majd rákövetkező nap egy chilei utazó is helyt kapott a lakásában. Mindezek mellett megjegyezte, hogy szerencsénk is van, mert hamarosan beindulnak az Erasmus cserediákok és az elkövetkezendő három hétre az említett exodusnak köszönhetően már teljesen be van táblázva. Kutay amúgy hajóskapitánynak tanul a trabzoni akadémián, amit csak itt és Isztambulban lehet elvégezni. Az utóbbi túl drága volt, ezért rohad most itt.

 101_sumela_kolostor.jpg

Rövid tartózkodásunk idejére vendéglátónk egyetlen érdemleges látnivalót ajánlott figyelmünkbe, ami a Trabzontól kb. 45 km-re lévő Sumela monostor volt. A görög-katolikus monostor eredete kr.u. 385 környékére tehető, mikor is az erre barangoló athéni Szent Barnabás előtt megjelent a Szűz Mária. A jelenés alapján Barnabás egy ikont talált egy közeli barlangban, amit Szent Lukács munkájának tulajdonított. Ezt követően ő és testvére, Szofróniusz a barlang helyén egy monostort alapított. A madonnát őrző kegyhely jelenések és csodák sorozatát követően zarándokhellyé vált és olyannyira tiszteletben tartották, hogy még maga a török szultán is adománnyal segítette a monostor fejlődését. A monostor jelenlegi formáját a 13-14. században nyerte el és a 19. században volt igazán a toppon. Az I világháború során az orosz betörést azonban kicsit megszenvedte és ezt követően 1923-tól  teljesen elnéptelenedett.

102_zenelo_bacsi.jpg

1931-ben titokban egy görög szerzetes visszajött és a szent kép mellett számos más relikviát is előásott a rejtekhelyéről. Ezeket a Görögországban újjáalapított másik Sumela monostorba menekítette. A sziklába vájt templom helyreállításai 1996-ban kezdődtek, azonban a gyönyörű freskókon még mindig látszódnak a korábbi rongálások nyomai, melyeket szélsőséges muzulmánok és hülye amerikai hippik okoztak.

103_bejarat.jpg

104_belul.jpg

106_fresko.jpg

107_fresko2.jpg

108_fresko3.jpg

A monostor mellett, ha az embernek ideje van érdemes a gyönyörű Altindere Nemzeti Parkra is időt szánnia, mert kiszabadulva a büdös városokból, itt végre friss levegő, nyugalom és remek kiránduló lehetőség várja az embert.

110_vizeses.jpg

süti beállítások módosítása