Prológus

2013.10.13. 14:31

Kedves Barátok, Rokonok, Érdeklődők!

Az ígéretekhez híven ez az egyszerű blog hivatott kis utazásunk eseményeiről hivatalosan is hírt adni. Sajnálatosan az utolsó hetek/napok kissé zsúfolttá váltak, így nem sikerült az előkészületekkel egy időben mindenről tájékoztatást nyújtani. Mi már úton vagyunk, de megpróbálok így utólag is mindent elmesélni. Mindenekelőtt szeretnék bocsánatot kérni mindazoktól, akiktől nem tudtam búcsút venni. Azonban olyan hamar el fog telni ez az évecske, hogy talán észre sem veszitek. :-P

Szóval Gergő a sok utazós blog, útleírások és útikönyvek hatására azt vette a fejébe, hogy neki is meg kéne valósítania A NAGY UTAZÁST. Gyöngyinek pedig mit volt mit tennie, támogattott és lassan ő is felbuzdult, hogy a korábban Zsuzsával szövögetett tervük, miszerint ketten elmennek Indiába, beteljesülhet.

Mivel a büdzsé nincs bő lére eresztve, utazásunkat erősen költséghatékonyan kell végrehajtanunk. Mindezek alapján az alapkoncepcióban hátizsákozásnak (backpacking) sok stoppolásnak és CS (nem beavatottaknak Couchsurfing – Kanapészörf) vendégszeretetnek kell beleférnie.

A fenti elvet már az út elején felborítottam azzal, hogy a Balkánon át történő stoppolást lecseréltem  egy aránylag olcsó Budapest-Isztanbul Wizzair repülőjegyre.

Szóval pár sorban az eddig eldöntött útirányok és a fontosabb látnivalók.

Budapestről Törökország, amin busszal átvágva eljutunk Iránig. Itt egy nagy kört teszünk és fájó szívvel kihagyva a mostanában nem túl biztonságos Pakisztánt az Egyesült Arab Emírségeken át elrepülünk Indiáig. Itt csatlakozik hozzánk Zsuzsi, majd Rajasztánban megtéve egy kört elvonatozunk Varanasiig, ahonnan északnak tartva átlépünk Nepálba. Itt kedvünk, teherbírásunk, pénzünk és a külső tényezők (elsősorban időjárás) függvényében eltúrázgatunk a Annapurna és a Mount Everest lábáig. Kathmanduból repülőt fogva átszeljük a Bengáli öblöt és Thaiföldet vesszük célba. Pontosabban tervbe van véve Kambodzsában lévő Angkor is pár nap erejéig. Innen délnek megyünk Malajzián át Szingapúr érintésével Indonéziába. Bali, Lombok, Gili, esetleg Komodo lesz a cél. A kérdés, hogy innen hogyan jutunk át Ausztráliába. Ám, amit Michael Palin is megoldott, azt mi is meg tudunk oldani.

Ausztrália nagyon drága dolog. Itt sokat kell majd nélkülöznünk és szörfölnünk… mármint kanapén.

Mindezek után összeszámoljuk maradék zsetonjainkat és ha még futja belőle, átruccanunk Új-Zélandra, ahol reményeink szerint még elkerüljük a rossz téli időjárást. Ha mégis melegségre vágyunk felhívjuk szeretteinket és/vagy elrepülünk Fijire és kipróbáljuk magunkat a vendéglátóiparban pár hét erejéig.

És ha már a Föld túloldalán vagyunk vissza is kell jönni valahogy… Én gondoltam az Egyesült Államokon és Kanadán keresztül nagyon hatásos volna. De ez egyelőre még bizonytalan…

Az útvonalunk az alábbi lenne:

ut3.jpg

süti beállítások módosítása